Simon Réka Zsuzsanna: Szomorúság

Anya,
tudod,
a nagy-nagy szomorúságot úgy hívják: tehénszomorúság.
Olyankor nagy könnyek pattognak a szemünkből
és piros az orrunk.
Én akkor vagyok tehénszomorú, ha te elmész.
Ha csak szomorú vagyok, akkor az orrom kereszt alakú.
Ha vidám vagyok, akkor szív alakú.
Ha csukva a szemem, akkor pötty alakú,
ha pedig nyitva, akkor egy arab M betű.

Advertisements

Simon Réka Zsuzsanna: Azt mondanád

Ha még foghatnám a kezed,
most azt mondanád,
az eső elmossa a port, és
minden éjszakát felvált majd a nappal.
A hullámok sodrása elringat,
és az eldobott köveket sosem kell siratni.
A csend békét teremt,
és a félelemnek hagyjak szabad utat.
A várakozás az önfegyelemben szökken,
és a hitbe kapaszkodni lehet.
Könnybe lábadt szemmel
nem látható jól a közel,
és az aggodalmak mély vermet ásnak.
Vállalt szótlanságom magamra
zárt börtön,
s a fájdalom,
a fájdalom sem tart örökké.

 

Simon Réka Zsuzsanna: Felhúzott térdekkel

Felhúzott térdekkel kuporgott a konyhapulton
és várta a pillanatot, amikor,
csitul,
és már nem feszít,
amikor könnyebb,
és nem szédít,
amikor halkul,
és nem sebez,
amikor múlik
és nem felez,
amikor nem szorít,
és nem nyom,
amikor old
és enged
a fájdalom.

Simon Réka Zsuzsanna: Virrasztás

A várakozás árnyékában
bennünk az éjszaka virraszt.
Fejünk felett múltbéli csatáink
megtörik a mindennapi álmot.
Lábunk alá nem jönnek utak,
s a fohászok is végleg tovaszállnak.

Simon Réka Zsuzsanna: Anyák napjára

Tiéd volt a törődés hatalma,
oltalmad jutalma nekem jutott.
Sérthetetlenségben fürösztöttél,
s fájdalmadban hitted a vigaszt.
Úgy dédelgettél éveimben,
ha megbotlok, folytassam utam.
Álomszövéshez te adtál fonalat,
s szele voltál gyönge szárnyaimnak.
Merre mentem, követett reményed,
pajzsa voltál nehéz napjaimnak.
Mindig vártál, hozzád hazatérjek,
oltára voltál a megérkezésnek.
Napra éj borult,
s hirtelen megszűnt a világ.
Emlékekbe léptél,
fényed kihunyt.
Ha hitem szilárd volna,
talán nem várnálak így.
Nem keresnélek minden mozdulatban,
minden nevetésben, minden kedves hangban.
Hinném, hogy valahol van még tovább,
hogy egyszer majd megérkezünk hozzád.

Simon Réka Zsuzsanna: Merre lellek?

Édesanyám emlékére

A nappalokba belegyűrődött a hiány,

ráncokká fodrozódik a nincs.

Kiégtél mások aggodalmából,

és az őrzött mondataid szilánkjait

nem tudom újra összeilleszteni.

Leszegett fejjel ballagok mások útján,

magamra hagytam magam.

A szótlanság fájdalmát hordozom,

Téged kereslek szüntelen.

Hol folytatódsz,

mondd,

merre lellek?

Simon Réka Zsuzsanna: Te voltál

Mindig hazavágytam. Még akkor is, amikor azt hitted, néha nem. Ha kamaszkoromban elutaztam, mindig úgy engedtél el, nehogy a hírem, hamarabb hazaérjen, mint én. Még be se értem a földszintre, te már a negyedik emeleti folyosón álldogáltál, fentről integettél, és izgatottan kiabáltad:
‒ Hát itt vagy végre!
Étel és sütemény illata kavargott a levegőben, és én kettesével szeltem a lépcsőket, hogy mihamarabb felérjek hozzád. Érzem még a karod szorítását, ahogy cirógattad a hajam, hallom az örömöd. Számodra ünnep volt minden érkezésem. Az asztalokon keményített terítők, a padlóvázákból nem hiányzott a nád, a bogáncs és a szobámból a frissen húzott puha ágynemű. A tenyereden hordoztad az otthon töltött időt.

Varga Zsófi illusztrációja

Búcsúzáskor úgy néztelek, hogy minden apró kis részleted bevésődjön az emlékezetembe, ki tudja, mikor látlak újra, látlak-e még. Szorosra fontam az öleléseket, hogy örökre megmaradjanak nekem. Most is hallom, ahogy drága gyermekemnek szólítsz, most is látom, ahogy határtalan türelemmel pakolod tele a bőröndömet, de a felidézett nevetésed nem oldja a szomorúságom. Még érzem a hajad illatát, emlékszem az arcod minden apró rezdülésére, de már soha nem vársz, és én nem tudok elbúcsúzni tőled.
Nekem te voltál az otthon.

(Megjelent az Író cimborák oldalon, az Otthonmesék projekt alkotásaként)

Simon Réka Zsuzsanna: (pengeélen)

Simon Réka Zsuzsanna: Iglicei Gordon

Iglicei Gordonnak nem volt családja. Valahol a napfényes délen élt egy távoli unokaöccse, akiről tíz éve csak annyit tudott, cirkuszi mutatványos és hivatásos világjáró. Néha érkezett tőle egy-egy képeslap a világ egyik vagy másik csücskéből, de már arra sem emlékezett, hogy néz ki ez a távoli rokon.
Gordon egy ódon bérház harmadik emeletén lakott. Minden napja ugyanúgy indult. Hajnalban kelt, ha esett, ha fújt, papucsban, háziköntösben lecammogott a sarki újságoshoz, megvette az aznapi hírmondót. Beleült öblös karosszékébe, ráérősen megreggelizett, miközben végigböngészte az újságot. Ha mindent elolvasott, az újságot darabkákra szaggatta, és a darabokból papírcsodákat hajtogatott. Addig ült a karosszékében, míg az újság felét el nem hajtogatta. Keze alatt életre keltek a hírek. Hétfőn csak állatokat formázott, kedden a járműveket vette sorra, szerdán mesefigurákhoz látott hozzá, csütörtök a növényeké volt, pénteken használati tárgyakat, szombaton arcokat és vasárnap, vasárnap nem hajtogatott. Vasárnap csinos kis dobozokba gyűjtötte a heti papírcsodákat, és útnak indult a hegyekbe.

Simon Réka Zsuzsanna: sirató