Simon Réka Zsuzsanna: Egy térkép is előkerül

(Mese a Kricckracc kapitány és a többiek című kész meseanyagból)

– Van egy térképem – ugrott fel Kricckracc kapitány hajójára a Kikkiriki-szigeti Gyurmakalóz.
– Te rajzoltad? – ugrott elé Kávé, a macska.
– Dehogy! – legyintett Gyurmakalóz. – Ez egy ősrégi darab. Cikcakkosra vágták a szélét, de az is lehet, megrágcsálta az idő, gyűrött, pecsétes. Látod, megkoptak rajta az ikszek és a nyilak is. A betűk olyan cirádásak, hogy el sem tudom olvasni, mi áll a térképen.
– Ó! Megnézhetem? Sosem láttam még időrágta ősrégi térképet ‒ kérlelte Gyurmakalózt Kricckracc kapitány.
‒ El a kezekkel! ‒ lépett hátra Gyurmakalóz, és felmászott a megfigyelőkosárba.
‒ Ha csak dicsekedni jöttél azzal a papírossal, küldetés teljesítve, szépen haza is mehetsz ‒ nyávogta Kávé.

Forrás:Pinterest

‒ Ki vagyok én, na ki? ‒ kiáltott le a megfigyelőkosárból Gyurmakalóz.
‒ No, kezdődik! ‒ temette a mancsába az arcát Kávé.

Simon Réka Zsuzsanna: Az ellenség nélküli király

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy borzos kobakú király. Olyan volt, akár a többi birodalom uralkodója. Mindennap hajnalban ébredt, délelőtt tanácskozott, oldotta az ország ügyes-bajos dolgait, délután sétált vagy olvasott, este csillagokat bámult.
Történt egyszer, hogy korábban kelt a megszokottnál. Ahogy kipattant az ágyból, azonnal összetrombitáltatta az udvari főfőségeket, jöjjenek a birodalmi tanácsterembe, mert halaszthatatlan ügyről kellene tárgyalni. Szaladtak is a nagyurak jobban mondva, inkább csak csiszegtek-csoszogtak, összevissza bukdácsoltak, mert nem volt idejük cipőt húzni! A király megvárta, míg elfoglalták helyeiket a nagyasztal körül, majd hangosan ezt dörögte:
− Háborúzni akarok! Most azonnal! Készítsétek legdrágább csuporsisakom, legerősebb páncélom, legélesebb kardom! Nyergeljétek hűséges paripám! Jaj, majdnem elfelejtettem, a legújabb pajzsomra is szükség lesz! Ugrottak is volna tüstént a nagyurak, de alig tudták nyitva tartani a szemüket.

Ahány király, annyi mese, Az ellenség nélküli király, illusztrálta Gyöngyösi Adrienn, Manó könyvek, 2013.

Két kézzel támasztották hálósipkás főfőfejüket, nehogy belealudjanak a királyi tanácskozásba. És akkor egyszer csak bumm. Úgy látszik a főminiszter nem volt nagymestere a fejtámasztásnak. Akkorát koppant a kobakja a nagyasztalon, hogy még a királyi palota ablakai is beleremegtek! No, lett is volna ebből főfőheherészés, ha a főfőségek nem lettek volna ennyire álmosak.

Simon Réka Zsuzsanna: A kis lila és a füttyentő

Volt egyszer egy égbe nyújtózkodó mogorva lila hegy. Úgy pöffeszkedett nagy lilaságában, hogy még a napot is eltakarta. Szegény nap, folyton ugrálnia kellett az égen, ha a lila hegy mögül ki akart kukucskálni. Rákuporodott volna a bosszús hegy fejére, gubbasztott volna csendesen, de a hegy, a lilamérgű, a közelébe sem engedte.
Élt, éldegélt ennek a hegynek a belsejében egy hegyes orrú pufók béka. Lila volt, akár a hegy, lila fején két pici szem ücsörgött. Hosszú alagutakat fúrt a hegy gyomrába, rótta a sötét folyosókat reggeltől estig, estétől reggelig, hátha rábukkan egy békatársra. Keresztül-kasul futkározott, nyújtotta a járatokat, de a hegy lila hasában híre-pora sem volt senkinek.

Kovács Katalin illusztrációja

Így hát magányosan ücsörgött a föld alatt, brekegett, vartyogott, ahogy a kis száján kifért.  Meghallotta ezt a dühösködő hegy. Lángoló lila haragra gerjedt. Ráncolta csupasz homlokát, roggyantotta lila térdét.

Pásztor Emma – Simon Réka Zsuzsanna: Mi lenne, ha egy reggel szörnyek ülnének az ablakpárkányunkon?

A zsebszörnyek, Bajnóca, Büdöske és Csodabogyó, egy ablakpárkányon üldögéltek.
– Mit csinálsz? – hajolt Csodabogyó Bajnócához.
– Hogyhogy mit csinálok? Amit ti – válaszolta Bajnóca.
– Miért, szerinted, mi mit csinálunk? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Büdöske.
– Benéztek egy ablakon – vonta meg a vállát Bajnóca.
– És hogy csináljuk? – kérdezte Csodabogyó.
– Hát így – mondta Bajnóca, és a feje nagyot koppant az ablaküvegen.
– Nem hallod, ahogy koppan az az okos csíkos kockafejed? Így kell feltűnés nélkül benézni egy ablakon? – zúgta Csodabogyó.

Mi lenne, ha egy reggel szörnyek ülnének az ablakpárkányunkon? Pásztor Emma  2016-ban (hétévesen) készített alkotása a Mi lenne ha…? rajzpályázatra

– Mit csináljak, ha olyan tiszta ez az ablak, hogy nem látom, amikor közeledik, vagyis, amikor én közeledek – ráncolta a homlokát Bajnóca.

Simon Réka Zsuzsanna: Tehenek dióval

Három Tas-vers
(A Tas-versek Tas mondásaiból keltek életre.)

Mint egy fűzfa

Anya,
tudod,
én téged szeretlek,
és nem a büdös gyurmát.
Az agyammal is szeretlek,
a koponyámmal,
a lábszárcsontommal,
a tüdőmmel,
a kicsi lábujjammal és a bordáimmal is.

Tas fali rajzai

Simon Réka Zsuzsanna: A Mikulás levele Takács Ferenc bácsi számára

Kedves Takács Ferenc a Rókagomba utcából!

El sem hiszem, Ferikém, hogy végre, annyi év után újra írtál nekem! Ha tudnád, mennyit keresgéltem annak idején a leveled! Még most is magam előtt látom a szépen kanyarított verébfej- betűidet. De hogy megértsd, mi is történt, kezdem a legelején, amikor is kezembe vettem azt a kis pacákkal tarkított, piros borítékot. Még egy kis rénszarvast is rajzoltál a hátuljára, igaz, a manók erősködtek, hogy az nem is rénszarvas, hanem antilop. Leültem hát kopott, jégvirág-mintás fotelembe, egy kupac nevemre szóló levéllel, hogy átolvassam, feljegyezzem, kinek, hol, milyen kívánságát kell teljesítenem. A tied volt az utolsó a kupacban. Kezembe vettem, sikerült is kibogarásznom az első fél mondatot a vajjal díszített papíron. Be kell vallanom, kissé nehezen ment az olvasás, és a többi levél, amit korábban olvastam, olyan hosszú listákat tartalmazott, hogy belefáradtam a jegyzetelésbe. Elszunyókáltam a fotelemben, kezemben a leveleddel.

Az eredeti Mikulás-levél :-). Az illusztráció Egri Mónika alkotása

Álmomban különös zajokat véltem hallani. Mintha valaki a fülembe csámcsogott volna, de azt gondoltam, nincs abban semmi különös, ha Mikulásként ilyen zajosakat álmodok. Teher nyomja a vállamat. Sok zsák.

Simon Réka Zsuzsanna: Egy udvari bolond naplója

Bolhák éve, remeték hónapja, mindjárt megkérdezem, milyen nap van ma

Tegnap és tegnapelőtt megfogadtam, sosem írok naplót és sosem vállalok főbolondi megbízást. Nem eszem répatortát, királyi utasításra sem, nem teszek a fejemre kárminpiros bolondsipkát, és sosem mondok a földön ülve betanult vicceket. Fa vicceket se. Hogy szorít ez a bolondegybenadrág! És ez a kunkori orrú csoszoga! Micsoda tervezés!

Megjegyzés:

Ezt csak lejegyeztem, a miheztartás végett. Ez nem egy napló.

Levelibékák éve, porhanyósok hónapja, répa napja

Ez nem egy napló. Ja, most, hogy visszalapoztam, látom, ezt pár éve már lejegyeztem.

A szöveghez készült udvari bolondok a Miaszösz Textiljátékok munkája

A répatorta nem olyan rossz. A kárminpiros mégiscsak jobb a pasztell-lilálnál. Nem olyan rossz ez a viccgyűjtemény. A főbolondi kötelező pakkban volt. Kaptam hozzá használati utasítást is. Mármint a pakkhoz. A saját vicceim nem mentek át a viccszűrőn. Ebben a hónapban sem. Mostanában a királyné vicceiből mazsolázom. Ha akarok, ha nem.

Levelibékák éve, porhanyósok hónapja, szutykok napja

A király kacagógörcsöt kapott. Legurult a lépcsőn. Eltört a lába. Szereti a királyné vicceit. Egy hónapon át az ágya mellett viccelődhetek. Még szerencse, hogy csak egy lába tört el.

Levelibékák éve, porhanyósok hónapja, kutyafüle napja

Nem szívesen helyettesíteném magam. A főbolondság fő bolondság.

Simon Réka Zsuzsanna: Mese a legkisebbről

Pap Kata illusztrációja

Útnak indították. Menjen, amerre a szél viszi, süsse nap, takarja hold. Hátára megrakott batyut kapott. Viszi benne mások álmait. Lába alá poros utak jönnek, hajlik a háta a cipekedésben.
 Ha figyelme lankad, magánya szorongatja, kicsiny testére ráfeszül a félelem. Szárnyak nélkül keserű a távolodás. Várni kéne?

Simon Réka Zsuzsanna: Hagymakontyi küldetés (meseregény, részlet)

Az alábbi részlet az egyik legújabb, jövőre megjelenő, kész meseregényem második fejezetének részlete.

Második fejezet
(részlet)

“– Valahol itt kell lennie! – túrt bele könyökig a zsákba.
– Mit keresel? – kérdezte Sipka.
Filkó nem válaszolt. Egyenként dobálta ki a hátizsák tartalmát: elemlámpa, kolbászdarab, megtépázott esőköpeny, csörgősipka, egy könyv, két könyv, három könyv. A negyedik könyvnél felkiáltott:
– Ez az!
– Nem hiszek a szememnek! Te könyveket teszel a túlélőzsákodba? ‒ hüledezett Sipka.
– A túléléshez kellenek, nem? – válaszolta Filkó, és a legközelebbi kőpadra ugrott. A könyvet a magasba tartotta, hogy a lámpa fénye megvilágítsa a lapokat.
– Ühüm, aha, áááá! – mondogatta.
– Míg te itt olvasgatsz, engedelmeddel, én, egyedül, kimentem Záport, és kiderítem, mi folyik a hajón ‒ csóválta a fejét Sipka.
‒ Rendben. Majd utolérlek – suttogta Filkó, és elnyúlt a kőpadon.
Koloncbolond, gondolta magában Sipka. Kidugta a fejét a leanderbokrok mögül, a lépcsőket figyelte. Attól tartott, a zsákosok újra visszatérnek a toronyhoz. Nem tévedett. Alig telt el pár perc, a zömök csuklyás kettesével szelte felfelé a kőlépcsőket. Ahogy felért, a falu főtere felé fordult, megigazította a csuklyáját, és eltűnt a könyvtártoronyban.

– Pszt, pszt – pisszegett Filkó felé Sipka.
– Te még itt vagy? – tápászkodott fel a padról Filkó.
– Az egyik visszajött – szaladt a kőpad melletti leanderbokorhoz Sipka.
– Akkor jobb lesz, ha mindketten lehasalunk – suttogta Filkó, és legurult a kőpad mögé.
Alighogy lehasalt, a torony ajtaján kilépett az idegen, hátán két kisebb zsákkal, egyik kezében nagy fehér papír, másik kezében kalapács. A zsákokat a földre dobta, a fehér papírt az ajtóra szögezte. A zsebéből előkotort egy kulcsot és beleillesztette a zárba. Vacakolt vele egy darabig. Úgy tűnt, sikerült elfordítania. Sipka a kőpad mellett állt, nem mert megmozdulni. Filkó nadrágon ragadta, és lehúzta a földre:
– Gyökeret eresztettél? – sziszegte.

Simon Réka Zsuzsanna: Paprikajancsi Paprikamag, az ideiglenes kalóz

(Mese egy kész meseanyagból)

Kricckracc kapitány kedvenc karosszékében a tegnapelőtti újságot olvasgatta, kétszer felmelegített kakaóját szürcsölgette éppen, amikor a kikötőbe besiklott egy rozzant, szürke kishajó. Borsika néni kíváncsian ugrott az ablakhoz, mert a lakóhajója úgy himbálódzott ide-oda, mint egy Kávé-pofozta karácsonyfadísz.

(Forrás Pinterest, Tristan Gion illusztrációja)

– Fa-ház Fém-csúsz-da – betűzte hangosan a hajóra pingált fekete betűket.

– Ez valami reggeli rejtvény? – nyújtózkodott a fotel alatt Kávé, Borsika néni macskája.

– Nem. Ez áll a mellettünk álló hajón – mutatott ki az ablakon Borsika néni.

– Kricckracc ma éjjel nagyon rosszat álmodhatott, ha ilyen nevet talált ki mára a hajójának – ugrott Borsika néni elé Kávé.

– Ez egy idegen hajó – mondta Borsika néni, és lisztet vett elő a kenyérdagasztáshoz.

– Megyek, átugrom Kricckracchoz. Biztos az ő vendégei – hunyorgott Kávé, és kiugrott a fedélzetre.