Interjú magyar, spanyol ajkú és katalán gyerek- és ifjúsági könyvet írókkal, illusztrátorokkal: PAULOVKIN Boglárka (illusztrátor)


Paulovkin Boglárka, grafikusművész, a magyarországi gyermekirodalom meghatározó alakja, aki a mindennapi tervező grafikusi feladatok ellátása mellett gyerekkönyveket illusztrál és meséket is ír. Neki köszönhetjük többek között A katicabogár elveszett pöttyeit, az Elbújtam!Guriga kalandjait, a Róka és Egér új otthont keres című mesekönyveket. Ő keltette életre Kiss Ottó Csillagszedő Márióját, rajzolta meg az ugyancsak Kiss Ottó alkotta A nagypapa távcsöve című könyv gyermeki örömeit és bánatait. Ő tervezte és tördelte Szecsődi Leó Mesék tíz órakor című mesekönyvét, amihez körülbelül nyolcvan rajzot készített. Egyike azoknak a művészeknek, akik megformálták a Csimota Kiadó népszerű Design-sorozatának egyik szöveg nélküli képeskönyvét, a Csizmás Kandúrt. Ő illusztrálta a Scolar kiadó gondozásában megjelent Vidám meseolvasó szókincs bővítését és a szövegértés elmélyítését segítő rövid, vidám, tanulságos meséit, történeteit.
Hol színes, nagy foltokkal alkot, hol a mese irracionalitását és a valósághű részleteket ötvöző képi világot teremt. A humor meghatározza alkotói munkáját, de az iróniától sem idegenkedik.
Elengedhetetlennek érzi a minőségi képeskönyvek térhódítását, bevallása szerint a kevés szöveg és sok kép típusú könyvek fontos szerepet játszanak a könyvekhez való affinitás korai kialakításában.

Boglárka, mesélne nekünk kicsit a gyerekkoráról? Milyen volt két fiútestvér mellett felcseperedni? Már gyerekként is a rajzolás volt a kedvenc elfoglaltsága?

Kimondottan zűrös családban nőttem fel. Összesen – „innen-onnan” – öten voltunk testvérek-féltestvérek, két apa és három anya gyerekei. Persze ezer sztori van kiskorunkból, épp most idéztünk fel jó párat az öcsémmel a hétvégén, de azért a legmeghatározóbb a testvéreim közül a nálam négy évvel idősebb bátyám volt. Hat évig nevelt bennünket anyám és apám, azután elváltak és mi végül Budapestről egy kis alföldi faluba költöztünk az anyukánkkal. El lehet képzelni a kulturális sokkot… és, hogy miket gondoltak rólunk, amikor nálunk nyaraló kislányról kiderült, hogy anyám első férjének a második feleségétől való kislánya… azaz a bátyám – a féltestvérem – húga… Kevés olyan emberrel találkoztam, akik képesek voltak átlátni a családi szövevényt és megérteni hogy nálunk ki kicsoda. Zárójelben jegyzem meg, hogy a bátyám két házasságból hat gyereket nevel, mi a férjemmel hármat. És bár mindketten visszavágytunk Budapestre a vidéki évek után és hosszú ideig éltünk is ott, most egymástól 5 km-re, két apró faluban lakunk a családjainkkal.
Ami a rajzolást illeti, az igaz, hogy sokat rajzoltam, de ebből inkább az a lényeges, hogy sokat fantáziáltam. Fejben ment a sztori és én közben rajzoltam a hősöket. A történetek pedig egyre szövevényesebbek lettek, mert a főszereplőket sosem sikerült igazán jól megformálnom rajzban, és így a papíron születő alakokat inkább új szereplővé avattam. A fontos az volt, hogy addig is, míg rajzoltam, képzeletben abban a másik világban voltam. Most is, amikor dolgozom, kérdezi a férjem az ebédszünetben: – Na, most hol jártál? A legutóbbi munkámban ugyanis vannak havas hegyek, nyári Balaton, nyüzsgő város. És ő tudja, hogy amikor egy adott témát festek, akkor tényleg hasonlót élek át, mintha ott töltöttem volna az egész délelőttöt a sípályán vagy a tóparton.

Emlékszik arra, milyen meséket meséltek Önnek a szülei? Volt-e nagy kedvenc ezek között a mesék között?

Erről az anyukám valószínűleg többet tudna mesélni. Ami biztos, hogy négy kiemelkedő gyerekkori könyvet tudok megemlíteni. A Micimackót, amit sokszor olvasott esti meseként az anyukám, a bátyámnak és nekem, és mindhárman nagyon élveztük. Szalagra is vette nekünk, hogy amikor nincs otthon este, akkor se maradjon el a következő rész. A Laci és az oroszlánt, amit az apai nagybátyámtól – szintén Laci – kaptam háromévesen, és aminek nagyon tetszett a fekete borítója, meg persze maga a mese is. „Első kedvenc könyvem”, mondhatnánk. Aztán Szász Imre Kisanna kertországban című könyvét, amit négyévesen kaptam karácsonyra, és végül Felix Salten Bambiját, pontosabban a Bambi gyermekeit, mert elsős koromban azt a könyvet olvastam el először egyedül. A válás után egy évig apukámmal laktam kettesben, és gyakorlatilag minden közben olvastunk, még a vacsoraasztalnál is. Három hét se kellett a több száz oldalas könyvhöz. Azóta is könyvfüggő vagyok különben, mindegy, hogy krimi, hogy ponyva, vagy szépirodalom, csak legyen mindig egy könyv, amit olvashatok, az kikapcsol, regenerál, megvigasztal, bármi van is. Már harmadikos koromban képes voltam a tíz perc leckeírás után hátralévő időben a napköziben elolvasni egy-egy letehetetlen könyvet. Ilyen volt például a Lassie vagy a Sam Small csodálatos élete.

A katicabogár elveszett pöttyei az első önálló mesekönyve. Beavatna minket a keletkezése történetébe?

A Katicabogár egy olasz mesekönyv-pályázatra készült még az Iparművészeti egyetemi évek alatt. Mivel egyetlen, még meg nem jelent olasz mesét sem ismertem, márpedig a pályázati kiírás ilyet írt elő, így magam álltam neki egy egyszerű történetnek. A nyelvi korlátaim igen nagy segítségemre voltak, hogy tényleg egyszerű maradjon a mű. Magyarul képtelen lettem volna ennyire bázikus szöveget alkotni. Persze azután a nálunk tanuló olasz erasmusos diákok is lektorálták. Három hetet hiányoztam az iskolából, orvosi igazolással, mert egy ideig tényleg beteg is voltam. A tanárom, Felvidéki András nagyon segítőkész volt és elfogadta a képeket a nála akkor futó illusztrációs feladat megoldásaképpen. Így készült el a könyv, amit ki is állítottak Bordanóban és a zsűri elnöke még évek múlva is azonnal felismerte, amikor meglátta Bolognában a magyar kiadást. Sok ösztönösen jó megoldás van benne képileg is, dramaturgiailag is, amiről aztán később megtanultam, hogy hogyan is kell csinálni.

Ha felkérik Önt, hogy illusztráljon egy szöveget, az Ön számára mi az előnyösebb, ha a kapott történet hosszú, vagy ha csupán pár soros? Melyik ad nagyobb szabadságot az illusztráláshoz?

A legelőnyösebb, ha jó a szöveg, mindegy, hogy rövid vagy hosszú! Ha megidéz egy világot, egy hangulatot, amit ki lehet azután fejezni a kép eszközeivel.

A Csimota Kiadó népszerű Design-sorozatának (A három kismalac, Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe) negyedik része a Csizmás kandúr. Ön egyike az illusztrálásra felkért művészeknek. Milyen volt a munka folyamata? Nehéz volt egy egységes formavilág létrehozása? Mennyire játszik szerepet a humor ebben a munkában?

A humor minden munkámban nagy szerepet játszik. Nem tudok elképzelni olyan illusztrációt, amiben nincsen jelen, legalább egy pici, finom rétegben. Persze a Csizmás Kandúrnál szabadjára lehetett engedni igazán az iróniát, a viccet is. Nagyon örültem a felkérésnek, és mivel ennek a sorozatnak igen magas a presztízse a szakmában, hát nem a legegyszerűbb megoldást választottam, vagyis nem az egyik, már korábban kialakított kész stílushoz nyúltam, amelyet használni szoktam, hanem valami teljesen újat akartam megteremteni. Bár maga a technika részben arra épül, amit a Guriga könyvben érleltem ki, az előzmények mégis régebbre nyúlnak vissza, egy korábbi közös könyvhöz a Csimotával, a Kerge ABC-hez. Az ebben szereplő Impala címszó illusztrációja inspirálta az egészet, csak egy kicsit finomabb, szelídebb, behízelgőbb változatban. Bár egyébként nagyon is igénylem a csapatmunkát a kiadóval, itt a munka vajúdási részét magányosan szenvedtem meg, és a munkatársak inkább drukkoltak. Hogy kész legyen… és persze hogy jó legyen. Mivel ami nagy lassan formálódott, az őszinte tetszést aratott, csak a végén kellett összedugni a fejünket, egyrészt a borító végleges formájának eldöntéséhez, másrészt, mert sikerült húsz oldal helyett huszonnégyben megoldanom a feladatot. Annyira belém ivódott a „picture book” alapegysége, a 24 oldal, hogy elkerülte a figyelmemet, hogy itt most kevesebb felületben kellene gondolkodnom. Vérző szívvel, de egyetértésben hagytunk ki másfél oldalpárt a könyvből.

Ha külföldi kortárs alkotók közül kellene választani, ki lenne az a gyermek- és ifjúsági könyveket író, akivel nagyon szívesen együttműködne?
Davide Caliért nagyon lelkesednék…

A katicabogár elveszett pöttyei, a Róka és Egér új otthont keres, az Elbújtam, Guriga kalandjai mind nagyon szeretett és népszerű Ön által illusztrált és írt könyvek. Gondolkozott-e már esetleg azon, hogy jó lenne külföldön is megismertetni ezeket a munkákat?

Az az igazság, hogy egy plusz fél állást kellene létesíteni arra, hogy egy komolyabb, külföldre szánt anyagot egyáltalán megpróbáljon elindítani az ember. Eddig ez egyszerűen mindig háttérbe szorult, különben is mindenki tudja rólam, hogy bármit/kit szuperül tudok menedzselni önmagamon kívül. A Katicabogár egyébként megjelent németül is, és azt mondják, fogyogat, „eladja magát”. A Róka és Egérből pedig Svédországban kelt el egy kiadás már. Úgy gondolom, hogy a komoly siker nagyon nagy részt múlik a menedzsmenten, a tálaláson is. Hihetetlen árudömping van… Svédországban például beválogatták a könyvemet a hivatalos szakmai ajánlóba, amelyet az ottani kultúrával foglalkozó minisztérium ad ki minden évben a könyvtáraknak, iskoláknak. Persze, hogy percek alatt elfogyott. Itt jegyzem meg, hogy anno rengeteget tanultam a svéd változat elkészítésekor, mert ott a „hosszú” szövegből a klasszikus képeskönyv arányokhoz is igazítottuk a fordítással párhuzamosan a kép-szöveg arányt Maud Mangold göteborgi írónővel. A végeredmény mégsem volt semmitmondóbb vagy szegényebb! Felért egy workshoppal, komolyan mondom.

Nehéz-e napjainkban egy magyar illusztrátornak külföldi megbízásokhoz jutni?

Ahogy az előbb mondtam, egy tudatos, komoly portfólió- és kapcsolatépítéssel nem lehetetlen külföldi munkákhoz jutni. A magyar illusztrátorok nagyon jók! Más kérdés, hogy meg lehet-e élni csak illusztrációs megbízásokból. Én úgy veszem le, hogy ez külföldön sem nagyon megy, csak keveseknek. És elsősorban olyan országokban, ahol komoly állami támogatás segíti a gyerekkönyvkiadást.

Melyek azok a szempontok, amelyeket figyelembe vesz egy szöveg illusztrálásának elvállalásakor?

Kell, hogy tetsszen a szöveg, hogy elindítson egy belső képalkotási folyamatot. Fontos, hogy legyen rá elég idő. Jó lenne, ha meg is fizetnék.

Édesanyaként milyennek látja a mai kortárs gyerekirodalmi felhozatalt Magyarországon? Ön szerint milyen témákat feldolgozó könyvek hiányoznak a magyar gyerekkönyvpalettáról?

Édesanyaként már rég nem tudok annyi könyvet megvenni a gyerekeknek, amennyi tetszik. Viszont ott van a könyvtár, ahol majdnem mindenhez hozzájutunk – a fővárosi Szabó Ervin központi fiókjába járunk és imáinkba foglaljuk, hátha valahogy megúszná és mégsem tennék tönkre mostanában. Persze hogy mindig vannak témák, amiket jó lenne gyerekkönyvben is viszontlátni, például az örökbefogadás, a kirekesztés, a szegénység, és más társadalmi problémák, azonban ezekről én azt gondolom, hogy nem feltétlenül direktben kellene őket feldolgozni, hanem belefoglalni a születő munkákba. Jelenjenek meg a születő művekben, ha lehet, ilyen gondok és gondolatok is, ne menekítsük magunkat egy steril világba. Majdnem mindig megemlítem a Sárkány a lépcsőházban című könyvet, amiben szuper mesék vannak, gyönyörű illusztrációkkal kísérve. Finom jelentésrétegben szólnak a válásról, a mozaikcsalád-létről, gyermeki szorongásról, halálról, még a fél-család anyagi nehézségeiről is. Ám a szövegben egyetlen konkrét mondat sincsen minderről!! Mégis benne van. Jó, ehhez kell egy zseniális író, Nádori Lídia. Azért a magam szerény eszközeivel én is szándékosan választottam Róka és Egér városi otthonául egy gangos bérházat, barátaiknak pedig egy olyan kisfiút, aki az anyukájával lakik kettesben, és egy öreg, pocakos, atlétatrikós házmestert, bár róla csak én tudom, hogy fiatal korában a Száztagú Cigányzenekarban muzsikált.

Min dolgozik mostanában? Vannak-e új önálló könyvtervei?

Pillanatokon belül a nyomdában lesz egy nyolcvan oldalas kötet, amelyben öt történet olvasható Rókáról és Egérről, gazdagon illusztrálva, mégsem képeskönyvként. A helyzet az, hogy ez a történet eredetileg is egy ilyen kép-szöveg aránnyal született, és azért dolgoztuk át a Pagony kiadóval anno képeskönyvvé, mert 2006-ban még úgy tűnt, hogy képeskönyv-hiány van nálunk. Mostanában azt hallom, hogy Magyarországon nem fogadják be az olvasók ezt a külföldön oly sikeres műfajt. Hiszem is meg nem is. Az olvasói és a vásárlói attitűdök is változnak ugyanis, és ebben nyilván nagy szerepe van annak, hogy mivel találkozik a közönség. Ahogyan a könyvek teljesen másképp néznek ki ma, mint hét évvel ezelőtt, nem tartom kizártnak azt sem, hogy a képeskönyvekhez való viszony is alakul. Éppen ezért én nem hagyom abba a képeskönyvek készítését semmiképpen. Persze, hogy megvannak már az új témák a fiókomban! Na és jó lenne folytatni a sorozatként indult Gurigát is. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon szeretnék hosszabb szövegek írásával is foglalkozni. Az önálló könyvtervek megvalósítása mellett most egy nagyobb lélegzetű illusztrációs és könyvtervezői munka vár rám, aminek nagyon örülök: egy mese-antológia formába öntése. Szép, nagy, komplex feladat – olyan igazán nekem való!

Nagyon köszönöm, Boglárka.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: