Interjú magyar, spanyol ajkú és katalán gyerek- és ifjúsági könyvet írókkal, illusztrátorokkal: SZEGEDI Katalin (illusztrátor)

Eger,Eredeti-1 (2) Szegedi Katalin olyan varázslatos csodavilágot teremt, ahol az apró részletek is lenyűgöznek, magukkal ragadnak aprót és felnőttet egyaránt. Tudjuk, ha ő vesz kézbe egy mesét, finom, hangulatos, gondosan megmunkált, egyedi, hol humoros, hol simogató képi világot kapunk. Olyat, amiben sosem lehet csalódni, mert a művészi igény legmagasabb fokát nyújtja. És ha valaki már lapozgatott Szegedi Katalin megálmodta remekművet, minduntalan késztetést érez, hogy minden olyan könyvet beszerezzen, ami a nevét viseli. És hálásak vagyunk, mi, könyveit csodálók, hogy a beszerezhető könyvek sora hosszú. Mert ki ne szeretné magáénak tudni, a Kányádi Sándor által írt Kecskemesék-et, Tolsztoj Aranykulcsocská-ját, a Vaskó Ildikó szerkesztette Háncsvirág-ot, G. Szász Ilona A Mindentvarró Tű-jét, a Lovász Andrea szerkesztette Elfelejtett lények boltjá-t, L. Frank Baum Óz, a csodák csodájá-t, Petre Ispirescu A hegyek tündéré-t, Wilhelm Hauff A kis Mukk történet-ét, Finy Petra Maja tizenkét babájá-t Bodizsár Ildikó Királylány születik című könyvét, a Katalin által írt és illusztrált Lenká-t, Álomcirkusz-t, a most előkészületben levő Palkó-t stb.
Végtelen alázattal átadva magát a szövegnek, folyamatosan újít és megújul, technikákat vegyít, keresztez.
Rajzaiban mintha letűnt korok lényei, helyszínei, hangulatai kelnének életre. Könyveit lapozgatva, mintha hazaérkezne az ember.

Mennyire volt fontos az Ön gyerekkorában a mese? Sokat meséltek Önnek a szülei?

Nagyon. Esténként körbeültük hárman az anyukánkat, hallgattuk a mesét és néztük a szép képeket. Ezek a közös mesélések akkor is folytatódtak, amikor a húgom és én már tudtunk olvasni, de az öcsénk még kicsi volt, így neki még fel kellett olvasni. Persze mi még akkor is ott potyáztunk mellette, hiszen mennyivel jobb volt hallgatni Anyu előadásában a mesét, mint a betűkkel bajlódni.
A diavetítésekért pedig egyszerűen rajongtunk. Ez egy kicsit macerás tevékenység volt, mert mindig adódott valami technikai probléma, amit meg kellett oldani, ezért aztán viszonylag ritkán sikerült rávenni a szüleinket a vetítésre. Hiszen a vetítővásznat valahonnan elő kellett ásni, falra akasztani, állványt kellett fabrikálni a gép alá, ami persze mindig billegett, aztán ki kellett pöckölni, hogy ne billegjen. A vetítőgép irreálisan rövid kábeléhez hosszabbítót kellett keresni, az örökösen életlen objektívet megfelelően beállítani, és hasonló technikai malőröket kellett elhárítani. Mire apukám végre mindennel elégedett volt és elkezdhettük volna a várva-várt vetítést, addigra túlforrósodott a gép, és várnunk kellett még egy kicsit, hogy lehűljön. De addigra már legalább kezdett esteledni, és végre behúzhattuk a függönyöket. A várakozás izgalma és a besötétítős-kuckózás eleve titokzatos hangulatot kölcsönzött az egésznek, és a ritka alkalmak még inkább különlegessé tették az ilyen eseményeket. Ezért aztán ilyenkor több filmet is kiköveteltünk egyhuzamban, és hogy a szüleink ne rekedjenek be teljesen, felváltva olvasták a rövid szövegeket.

Mennyiben határozza meg művészi pályafutását a gyermekkora? Vannak kedvenc, dédelgetett gyerekkori emlékei, amelyekből előszeretettel merít egy-egy mesekönyv illusztrálásakor?

Jó kérdés, de nagyon nehezen tudok rá válaszolni. Ha a szakmai pályámat nem is, de a személyiségemet mindenképpen befolyásolta a boldog gyerekkor. Van egy rakás kedves gyerekkori emlékem. De olyanra nem emlékszem, ami kimondottan inspirálta volna valamelyik képemet. Az illusztrálás során nem ezekből merítek, tudatosan legalábbis biztos, hogy nem, kizárólag az olvasott irodalmi mű befolyásol. Legfeljebb olyan értelemben nyúlok vissza a gyerekkorhoz, hogy akkori kedvenceimet most újra előveszem, és azokat illusztrálom.

Mindig is gyerekkönyveket szeretett volna illusztrálni? Hogyan kezdődött gyerekkönyv-illusztrátori munkássága?

Amióta az eszemet tudom, igen. Mindig csak rajzoltam, rajzoltam, rajzoltam. Emlékszem egy olyan nyaralásra, ahová nem vittünk magunkkal semmiféle rajzeszközt. Az alkotás hiánya mindent felülmúlt, alig tudtam élvezni a Balatont, egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy mit fogok majd csinálni, ha végre hazamegyünk. Hazaérve ki is tört belőlem a palackba zárt szellem: azonnal leültem és addig föl se álltam, amíg le nem gyártottam ötven darab papírtyúkot. Hogy miért pont a tyúkok kívánkoztak ki belőlem ekkora mennyiségben, arról már fogalmam sincs.
Az illusztrációk már gyerekkoromban is meghatározóak voltak az olvasmányélményeimben, az első dolgom mindig az volt, hogy megnézzem, ki illusztrálta az adott könyvet. Egy idő után már alapos rutinra tettem szert, és ki tudtam találni az illusztrátor személyét. Gyerekkori élményeimről kérdezgetve már sokszor elmeséltem azt a sztorit, amikor éjjel felébresztettem az anyukámat, hogy én is mesekönyvrajzoló szeretnék lenni. Elhatározásomat tett követte, hamarosan meg is alkottam első önálló kötetemet, egy leporellót. Minden oldalon egy-egy kép volt, alatta saját költeményeim olyan magvas gondolatokkal, mint például „Pattog a tűz, készül a fánk – Szereti a kiselefánt”, és hasonlók. Pár év múlva, amikor már némi önkritika is szorult belém, megsemmisítettem ezt a korai zsengét.
Valójában azonban a folyamat persze nem ennyire bájos, hanem sokkal inkább egy hosszas tanulás és küzdelem eredménye. Az egyetem elvégzése után pályakezdőként majdnem tíz évig nem volt munkám. 2000-ben tört meg a jég, amikor sok-sok eredménytelen kiadói házalás után saját elhatározásomra megírtam és megrajzoltam az Álomcirkuszt. Ezt követően minden megváltozott, azóta nagyon sok illusztrációs megbízást kapok.

Gyerekként és kamaszként milyen gyermek- és ifjúsági könyveket olvasott a legszívesebben?

Gyerekkoromban nagyon szerettem a klasszikus meséket, Benedek Elektől kezdve a Grimm testvéreken keresztül Andersenig szinte mindent elolvastunk együtt. Imádtam a kicsit félelmetes, borzongató meséket, az olyanokat, amik felkavarták az érzelmeket, amiken sírni és nevetni egyaránt lehetett. Bár nagyjából mindenevő voltam, kiskamaszként elolvastam az összes Mary Poppinst. Emellett a pöttyös lányregényeket olvasgattam szívesen, szöges ellentétben a húgommal, aki akkoriban az indiános könyveket falta. Nagyobb koromban is megmaradt ez a romantikus vonal, szerettem sírdogálni Oscar Wilde művein. De a viccesebb olvasmányok is nagyon fontosak voltak, mennyit nevettünk Münchausen báró abszurd kalandjain, illetve izgultunk Tom Sawyer pimaszságain.

A klasszikus mesevilág miért áll olyan közel az Ön alkotói világához?

Talán éppen a gyerekkori kötődés miatt. De hogy kiskoromban miért pont ezek bűvöltek el ennyire, arra nem tudok válaszolni. Ahogy korábban említettem, nagy szerencsének tartom azt, hogy felnőttként a munkámban is vissza tudok nyúlni a gyerekkori gyökerekhez, hiszen több régi kedvencet illusztráltam már. A General Press Kiadóval most egy tízkötetes sorozatot dolgozunk fel a gyermekirodalom klasszikusaiból, ennek első kötete a tavaly megjelent Kis Mukk. Haufftól még két kötet várható ebben a sorozatban, aztán még sokan mások.

Milyen az a gyerekkönyv-kézirat, amelyet semmiképp nem illusztrálna?

A bugyuta, dilettáns módon megírt kéziratokon nagyon fel tudok háborodni. Nem szeretem az édeskés, gügyögő stílusban megírt szövegeket, amelyek hülyének nézik a gyerekeket. Ilyeneket soha nem vállalok.

A Naphegy Kiadó gondozásában látott napvilágot a Királylány születik, valamint a Királyfi születik című mesekönyv. Boldizsár Ildikó történeteihez Ön készített gyönyörködtető illusztrációkat. Ön szerint, mi az üzenete ezeknek a könyveknek a mai kislányok, kisfiúk számára?

A könyvek üzenetét én nem tudom frappánsan megfogalmazni, erről inkább Ildikót kellene megkérdezni. Annyit azért mondanék, hogy bár a könyvek beskatulyázzák a leendő olvasóikat, én mégsem szeretem ilyen nemi alapon meghatározni, hogy kinek is szólnak. Persze a királylányos könyvet nyilván lányoknak veszik meg elsősorban, a királyfisat pedig fiúknak, én mégis azt gondolom, hogy a könyvekben felbukkanó áldások alapvető emberi értékeket közvetítenek, melyekre fiúknak és lányoknak egyaránt szükségük van.

A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatával olyan könyveket hozott létre, amelyekre egyre nagyobb szükség van a magyarországi gyermekkönyvpiacon. Ennek a sorozatnak egyik darabja a Lenkáról szóló mesekönyv, amit Ön illusztrált és írt is. Hogyan született ez a hiánypótló könyv?

Nem terveztem előre ezt a könyvet, egy szerencsés véletlen szülte. Egy olaszországi illusztrációs kurzusra hívtak meg, ennek feltétele volt a kézirat vázlatos megírása és a koncepció megtervezése. Erre a váratlan felkérésre improvizáltam gyorsan valamit, aztán komolyra fordult a dolog, amikor a Csimota Kiadó kijelentette, hogy a Tolerancia-sorozatába szeretné illeszteni. A könyv két éve jelent meg, és azóta már annyi helyen nyilatkoztam Lenkáról és írtak róla mások is, hogy nem tudok újat mondani, ismétlésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni.
Ez a két év viszont elég hosszú idő arra, hogy érdemes legyen visszatekinteni, egyfajta számvetést csinálni. A magyaron kívül eddig svéd, lengyel és francia nyelven jelent meg, most készül a holland fordítás, illetve az e-book alkalmazás angolul.

Lenka, Csimota Kiadó, 2010.

Lenka, Csimota Kiadó, 2010.

De nem is ezek az igazán fontos dolgok. Nagyon megtisztelőnek tartom például, hogy Simon Krisztina oktatási segédanyagot írt belőle. Nemrég pedig, amikor meghívást kaptam Svédországba, egy könyvtáros-pedagógus hölgy arról számolt be, hogy a svéd gyerekek körében is egyfajta terápiás célra használják a könyvet.
Annak is nagyon örülök, hogy készül a Lenka színházi változata. Egyrészt hamarosan bemutatják Lengyelországban Csató Kata rendezésében, a látványtervet Mátravölgyi Ákos készíti az illusztrációim alapján. Másrészt alakulóban van egy későbbi magyarországi bemutató is, amit nagyon izgatottan várok, de erről még nem beszélnék, mert nagyon korai lenne.
Tehát csak kapkodom a fejem. Amikor az olaszországi meghívás előtt leültem kitalálni és megírni a Lenkát, még abban sem reménykedtem, hogy ebből valaha könyv lesz. Arra pedig, hogy a megvalósult könyvemmel ilyen nagy dolgok fognak történni, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna!

Tallinnban, az Észt Gyermekirodalmi Központban január 8-tól február 2-ig tekinthető meg az Ön és Rofusz Kinga közös kiállítása. Hogyan született ez az észt-magyar együttműködés?

Egy észt illusztrátor, Viive Noor keresett meg minket Kingával, hogy szívesen rendeznének egy közös kiállítást a képeinkből. Ez egy egyszerű kiállítás, az Ön által említett észt-magyar együttműködés keretében azonban sokkal izgalmasabb dolgok is történtek ennél.

Esőfelhő

Esőfelhő

Az ötlet szintén a már említett Viive Noortól származik, melynek lényege, hogyészt írók műveihez magyar grafikusok készítsenek illusztrációkat, és fordítva. Ha jól tudom, tíz-tíz író, és talán huszonöt illusztrátor vesz részt a projektben mindkét részről. Én nem láttam még az így született munkákat, de nagyon kíváncsi vagyok rájuk. A képek és a mesék először Tallinban lesznek bemutatva, aztán a tervek szerint Budapesten is. Arról, hogy itthon mikor és hol lesznek láthatóak ezek a képek, egyelőre semmit nem tudok.

Lenkának idén megszületik a Csimota-párja, Palkó személyében. Már nagyon várjuk! Mit tudhatunk Palkóról? Ki Palkó és milyen technikával készülnek az illusztrációk?

Kezdem a könnyebbik végénél. Ami a technikáját illeti: ez a könyv a Lenka párja, tehát természetesen ez is hullámkartonra festett akrilképek sorozata, némi papírkivágással, kollázzsal, csak kicsit más színállásban.
Nehéz Palkóról beszélnem, hiszen ez a könyv még meg sem jelent, ezért nem szeretném előre lelőni a poént. Annyi azért persze sejthető, hogy a könyv hőse az előző meséből megismert kisfiú, aki Lenka barátja. Örülök, hogy nem az előző kötet folytatásaként aposztrofálta a Palkót, ugyanis nem az. Legalábbis nem olyan értelemben, hogy időben-lineárisan folytatódna a történet. De a többi legyen meglepetés…

 Palkó (előkészületben), Csimota Kiadó

Palkó (előkészületben), Csimota Kiadó

Katalin, Ön ma Magyarország egyik legszeretettebb illusztrátora. Mindenkit elvarázsol különös, álomszerű, szeretetteljes világa. Teher vagy áldás az, hogy ennyien kíváncsiak Önre, figyelik minden rezdülését?

Az emberek reakcióit elsősorban a hozzám beérkező levelekből, illetve a vásárokon, könyvfesztiválokon való személyes találkozások alkalmával tapasztalom meg. Ilyenkor nagyon sok szeretettel találkozom, ami mindenképpen áldás.
Persze, ha őszinte akarok lenni, éreztem már irigységet is némely megnyilvánulásban. Ez nem jó, ezzel nem tudok mit kezdeni, mert én mindig örülök mások sikereinek. Szerencsére sokkal kevesebb ilyen hatás jut el hozzám.

Min dolgozik jelenleg? Milyen terveket dédelget a közeljövőre nézve?

Jelenleg a Palkó utolsó simításain dolgozom. Aztán folytatódik a tavaly a Cerkabella Kiadónál megjelent sikeres antológia, ezúttal nyári mesékkel, melyet szintén négy grafikus illusztrál (Gyöngyösi Adrienn, Rofusz Kinga, Szalma Edit és én). Karácsonyra megjelenik a General Press újabb klasszikus kötete „Orros, a törpe” címmel. És még egy kötetet tervezünk a Cerkabellával Finy Petra szép meséiből, de ez még elég távoli terv….

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: