Karácsonyváró mese

A magoncok és a foszlós kalács

(Az Író cimborák oldalra írt mese)

Csöppke meg volt győződve arról, hogy az erdőszéli ház, ahol Nagymamával éltek, épp a világ végén áll. A házuk mögött egy erőtlen patak folydogált, azon túl a Medvehagyma bükkerdő húzódott. Csöppke azt gondolta, aki az erdőn túlra merészkedik, azt a magoncok megfogják és bedobják a világvégi magoncgödörbe. Az őszintét megvallva, nem is a gödörbe pottyanástól tartott. Azt el tudta képzelni, milyen érzés lehet. Esett ő már le fáról is. Attól félt, ha a gödörbe dobják, a világ másik végén fog kiesni. Ott a magoncok gúzsba kötik, elhurcolják, és magonctanonc lesz belőle. Mióta Péter bácsi, a falu erdésze, tudatta Nagymamával, hogy az erdő végében erőre kaptak a magoncok, azóta folyton-folyvást a magoncokon járt az esze.
A karácsony már a kert végében ólálkodott. A kályhában ropogott a tűz, Nagymama népdalokat énekelt. Fát díszítettek, csuhéból angyalokat fontak. Csöppke nagyon szerette a karácsonyi készülődést. Leginkább azt várta, amikor Nagymamával együtt süthette a kalácsokat. Nagymama foszlós finomságának nem lehetett ellenállni, ezért minden karácsonykor több rudat is sütöttek.

Egri Mónika Illusztrációja

Egri Mónika Illusztrációja

Kalácssütés után Nagymama lepihent kicsit. Csöppke az ablakhoz lépett, és az erdőt fürkészte. Vajon a magoncok ilyenkor is tanonc-jelöltekre vadásznak? Csizmát húzott, meleg kabátot öltött.
Besurrant a konyhába, kosárba pakolta a meleg kalácsokat és kilépett az ajtón. Átugrotta a patakot, belépett az erdőbe. A fák közé besusogta magát a szél. Ráérősen pilinkélt.
− Tisztelt magoncook! Hahóó! Ajándékot hoztam! – kiáltotta remegő hangon.
A háta mögött hóropogást hallott. Megfordult.
− Csöppke, hát te mit csinálsz itt? – kérdezte Péter bácsi.
− A magoncokat keresem. Az erdő végében tanoncokra vadásznak. Hoztam nekik foszlós kalácsot, hogy rám többé ne vadásszanak.
− A magoncokat? – kérdezte nevetve Péter bácsi.
− Igen – bólogatott Csöppke.
− Gyere velem. Bemutatlak a magoncoknak – fogta kézen Csöppkét Péter bácsi. − Nézd, ők a magoncok – mutatott az erdővégi bükkfa-csemetékre.
− A magoncok facsemeték? − kérdezte csodálkozva Csöppke.
− Igen – mondta kedvesen Péter bácsi.
− Akkor az erdőn túl nincs is vége a világnak? – mosolygott Csöppke elégedetten.
− Nincs, Csöppke. Gyere, menjünk haza, mielőtt hóember lesz belőlünk.
− Menjünk – mondta Csöppke, és közben arra gondolt, milyen jó, hogy megmaradtak a kalácsok.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: