Simon Réka Zsuzsanna – Enrique Quevedo: Jónás

A Jónás című történetem Bertóti Johannának íródott karácsonyi ajándékként, az Író Cimborák oldalra. Az illusztrációt Enrique Quevedo, spanyol illusztrátor készítette hozzá. A történet spanyolul ITT olvasható. Készül a történet folytatása.

Egy szürke toronyház legfelső emeletén lakott Jónás. A zsúfolt, zajos nagyvárosban, ahol élt, az emberek szürke ruhákba bújtak, és éjt nappallá téve sötét irodaházakban robotoltak. Nem volt sem kedvük, sem idejük beszélgetni egymással. Köszönés helyet fejet biccentettek, és ha valamit közölni szerettek volna, unottan mutogattak, vagy papírfecnikre írták a közlendőjüket. Jónás sokszor szeretett volna szóba elegyedni valakivel. Mesélt volna a hosszú évek óta szövögetett terveiről, a dédelgetett álmairól, de ha bárki közelében megszólalt, úgy néztek rá, mintha zavart lenne az elméje. Ilyenkor otthagyta a füstös utcákat, felcammogott a toronyház tetejére, és faládákban nevelt fűszernövényeihez beszélt. Velük osztotta meg minden búját, baját, örömét. Aztán kiült a tető szélére, vagy olvasott, vagy a messzeséget fürkészte. Vágyakat számlált, terveket listázott.
Minden reggel hajnalban ébredt, cipelte a napilapokat, koptatta az utcákat rozzant, öreg biciklijén. Amikor befejezte az újságkihordást, gyalog indult neki a zajrengetegnek. Bóklászott az utcákon, keresgélt, kutatott. Nagy zsákba gyűjtötte, amiket a városlakók kidobtak. Amikor megtelt a zsákja, felhurcolkodott a toronyház tetejére, és hosszasan elemezgette a talált kincseket. Külön kupacba rakta a hasznos és a „valamire még jó lesz” dolgokat. A hasznosnak vélt kacatokat megtisztította, és feliratos dobozokban őrizgette őket tovább.
Esténként kiült a fűszernövényei mellé, tákolt asztalára megsárgult papírtekercseket teregetett. Írt, számolt, rajzolt. Mielőtt nyugovóra tért volna, a tekercseket egy faládába helyezte. A ládát gondosan kulcsra zárta. Egy hűvös nyári éjszakán arra ébredt, a szobájában csapkod az eső. Nyitva felejtette a tetőajtót. Felágaskodott a tetőtérre vezető létrán, hogy becsukja. Kidugta a fejét, és megpillantotta az asztalát.

Enrique Quevedo alkotása

Enrique Quevedo alkotása

Az asztalon egy szétázott hosszú papírtekercs feküdt.

Nem emlékezett, hogy maradhatott kint, miért nem helyezte a ládába. Tudta, a tekercs nélkül minden hiába. Gyors elhatározásra jutott. Úgy döntött, többé már nem hord ki egyetlen egy újságot sem. Csak akkor lépett ki a toronyházból, ha a legszükségesebb városi teendőit kellett elvégeznie. Minden nap kiült a fűszernövényei mellé és bámulta a jegyzeteit. Gondolkodott, számolt, írt és rajzolt. Amikor elérkezett az idő, kiterítette a papírtekercseket, elővette a hasznos kacatokkal teli dobozokat. Kihasználva a város dübörgését, csiszolt, vágott, kalapált, forrasztott. Aztán egy kora tavaszi hajnalon összepakolta legféltettebb emlékeit, rongyosra olvasott könyveit, megkopott bakelit lemezeit, és felcipelte őket a tetőre. Kiállt a tető szélére, lenézett, és csak annyit szól halkan:
− Vége.
A fűszernövényes ládák mellett állt a kacatokból épített mesterműve, a lélegző masina. Egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtaját. A belsejébe vitte, amit a tetőre hordott. Amikor minden kincsét maga mellett tudta, belülről behúzta az ajtót. Halk pöfögés törte meg a hajnali csendet. A lélegző vízilómasina, hátán az irányt mutató vasmadárral, a levegőbe emelkedett, és elhagyta a szótlan várost.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: