Archive for ‘3+ év’

09/08/2017

Simon Réka Zsuzsanna: Füttyögő Kókompityere

Füttyögő Kókompityerét úgy ismerték Szörnyiában, mint a legtöbbet pityergő szörnygyereket. Biztos ő nyerte volna az Országos Egéritató Szörnybajnokságot, ha rendeztek volna ilyet. Ha az apukája azt mondta neki: – Kérlek, ne állj a lábam alatt! Már görbült is lefelé a szája. Ha az anyukája azt kérte tőle: – Ülj egyenesen az asztalnál! Már dörzsölte is a szemét. Sosem lehetett tudni, éppen mikor és miért fogja elkezdeni a könnymorzsolást. Azt beszélik, minden akkor kezdődött, amikor megszületett, mert nem hahotázva jött a világra, ahogy az újszülött szörnygyerekek, hanem fütyülve. És nem is akárhogy. Olyan hangerővel fütyült, hogy mindenki a szívéhez kapott körülötte. Szaladtak amerre láttak, mert addig Szörnyiában senkit sem hallottak születése pillanatában fütyörészni. Így történt, hogy szegény kis szörnyszülöttet elnevezték Füttyögő Kókompityerének! Ahogy a kis Kókompityere cseperedni kezdett, ha kacagni szeretett volna, fülsüketítő füttyszó hagyta el a száját. És akárhányszor fütyült, rárivalltak otthon, a közértben, az iskolában, a parkban, még a játszótéren is, hogy: – Pszt, csend legyen! Elég legyen! Ne fütyülj! Pedig szegényke, csak akkor fütyült, amikor jó kedve volt, amikor örvendezett. Olyan sokszor ripakodtak rá, hogy ne fütyüljön, hogy lassan-lassan már mindenért könnybe lábadt a szeme. Éjjel volt, a hold karéja jól megvilágította a parkot. Ott üldögélt egyedül egy padon. Te álmodban épp arra kóboroltál, és meghallottad, ahogy szaggatottan hüppög valaki. Lábujjhegyen közelebb léptél, megbújtál a bokor mögött. Jól szemügyre vetted az idegent, amikor szörtyögve azt kérdezte tőled: – Te ott, nincs egy zsebkendőd?

DSCN5633
Godoy Simon Tas, kétéves embergyerek, konyhai falfestménye

– De van – mondtad halkan, mert a pizsamád zsebében éppen volt nálad. – Kölcsönadod? – Igen, tessék – nyújottad felé, de nem bújtál elő a bokor mögül.
– Ki vagy? – kérdezte tőled, miközben krumpliorrát törölgette. – Én csak idekeveredtem – felelted.
– Félsz tőlem, azért bújtál oda? – hüppögte.
– Nem félek, csak óvatos vagyok – mondtad bátran.
– Igazán előjöhetnél – kérlelt kedvesen.
– Itt vagyok – mondtad, és leültél mellé a padra.
– Hogy te milyen… egy furcsa valami vagy! – hunyorgatta négy szemét Kókompityere.
– Hát, ezt rólad is elmondhatnám! – bökted oldalba nevetve.
– Most, hogy így jobban elnézlek, te, te egy embergyerek vagy, jaj! – csapott a szájára Nefütyülj.
– Most, hogy így jobban megvizsgállak, te egy szörnygyerek vagy, jaj! – utánoztad Kókompityerét. – Embergyerekkel még sosem beszélgettem. Szörnyiában nincsenek emberek.
– Nekem meg szörnygyerekhez nem volt még szerencsém. Ahonnan meg én jövök, ott nincsenek szörnyek.
– És akkor most mi lesz? Mit csináljunk? – kérdezte gondterhelten.
– Mi lenne – kérdeztél vissza –, például játszhatnánk.
– Együtt?
– Hát nem is külön – válaszoltad nevetve. Kókompityere arca színesedni kezdett, és egy halk füttyszó hagyta el a száját.
– Megkérdezhetem, miért pityorogsz hajnalok hajnalán egyedül egy padon? Otthon kéne lenned ilyenkor – fordultál a szörnygyerekhez.
– Ami azt illeti, neked sincs itt semmi keresnivalód. Nem is értem, hogy kerültél ide – húzta össze négyszemű homlokát Kókompityere.
– Azt én sem, de lehet, valójában nem is vagyok itt most, csak álmodlak. De ez most nem is olyan fontos. Ott tartottunk, hogy miért vagy idekint, amikor ágyban lenne a helyed?
– Mert nem tudok aludni. Mert ma lefekvéskor nem is egy, hanem három mesét olvasott nekem az apukám. Úgy fütyültem volna örömömben, de úgy, csak hát mindig rám szólnak, hogy ne fütyüljek, pedig én akkor fütyülök, ha jókedvem van. Mindenkit zavar, hogy nem hahotázok, hanem fütyörészek. És ettől olyan sírhatnékom támadt. Nem akartam senkit sem felébreszteni, ezért hüppögök itt.
– Lehet, túl hangosan fütyülsz, nem bírja a fülük a sok füttyszót. Tudod, mit? Megtanítalak halkan és hangtalanul is fütyülni. Így majd senki fülét nem fogja bántani. Csak gyakorlás kérdése az egész – veregetted vállon új barátodat.
– Milyen igazad van! Sosem gondoltam arra, hogy túl hangos lennék! Milyen jó is lenne, ha megtanulhatnám, hogyan kell halkabban fütyörészni! Most haza kell mennem. Észre fogják venni, hogy kilopóztam – szólt halkan Kókompityere.
– Sebaj, hamarosan újra eljövök, ígérem, és akkor majd együtt fütyörészhetünk – mosolyogtál Kókompityerére.
– Várni foglak! – kiáltotta a szörnygyerek, és már iszkolt is hazafele. Következő éjszaka újra elmentél Szörnyiába, ott kuporogtál a parkban, és vártad Kókompityerét. Már épp a harmadik csokis sütit majszolgattad volna, amikor megveregette a vállad. Örömödben odanyújtottál neki egy süteményt, és míg ő lakmározott, te elárultad neki a halkan fütyülés fortélyát. Fütyültél csenben, szinte hangtalanul. Először nyekergett, sipítozott fütyülés közben, aztán lassan-lassan egyre halkabban kezdett fütyülni.
Szörnyberkekben azt beszélik, azóta Kókompityere már halkan fütyül, ha jó a kedve, és senki nem szól már rá, hogy ne fütyüljön. Egy embergyerek lett a  legjobb barátja, akivel néha csokis sütit majszolgatnak, és úgy nevetnek, hogy titokban még az Antarktisz jégtömbjei is belerázkódnak.

 

 

Advertisements
16/05/2016

Simon Réka Zsuzsanna: Borzas Füzike, a királylány, aki átírta a Királylányok Nagy Illemkódexét

Részlet a Majdnem egy tucat királylány című mesekönyvemből.

“Borzas Füzike királylány hajtincsei akkor álltak égnek, amikor akartak, vagyis mindig. A göndör hajfürtöknek senki nem tudott parancsolni. Sem a király, sem a királyné, sem a dadus, de még Füzike sem. Így hát hiába hozatták a legszebb, legdrágább, legújabb és legerősebb fésűket, a hajtincsek ide-oda ugráltak a királylány fején. Fésülhették reggel, délben vagy este, sehogy sem lehetett őket elrendezni, összefogni, de még összefonni sem. Füzike feje néha egy oroszlán sörényéhez, néha egy sokat használt cirokseprűhöz, legtöbbször egy gólyafészekhez vagy egy jól megtépázott szénaboglyához hasonlított….
Ha hétfő reggelenként tükörbe nézett, és egy szénaboglya köszönt vissza a fején, emígy köszöntötte üstökét:
– Üdvözlégy boglya! Látom ma is gereblyére vágysz! Sajnos azzal nem szolgálhatok! Be kell érned a legújabb fésűmmel.

13150090_1082025051853763_310012037_n

Egri Mónika illusztrációja

Ha kedd reggel lépett a tükör elé, és egy oroszlánsörényt vélt felfedezni benne, ekképpen szólt:
– Szervusz, sörényem! Na, ma kit ijesztgessünk? A dadust, a főajtónállót, vagy az üstökömtől mindig hasra eső kincstárnokot?
Ha szerda reggel állt tükör elé, és egy használt cirokseprűt pillantott meg a feje tetején, ezt mondta:
– Kedves fejem, látom, sok seperni való akadt mostanában a palotában.
Ha csütörtökön, pénteken vagy szombaton pislantott a tükörbe, és fészeknek vélte a hajkoronáját, ezt zengte:
– Óóó, dicső fészek, talán a gólyák sem repülnének Afrikába, ha tudnák, királyi fészekben telelhetnének.
Vasárnap, vasárnap legtöbbször nem nézett tükörbe. A fésűket eltette a fürdőszobai szekrénybe, mondván, nekik is jár egy kis pihenés a heti nagy munka után.
Borzas Füzike nőtt nődögélt, vele a kóc is a fején…”

05/05/2016

Simon Réka Zsuzsanna: Sáfrányos Szeklice, a királylány, aki bajszot pingált egy fenevadnak

Részlet a  Majdnem egy tucat királylány című mesekönyvemből.

“…most bemutatkozunk egymásnak, vagy mi lesz?
– Például lehet az is, hogy sikítsz, elájulsz, mi pedig győzelemittasan elrabolunk –vigyorogta el magát a középső fej.
– De lehet az is, hogy úgy összecsiklandozlak titeket, hogy mozdulni nem bírtok majd a nevetéstől, én pedig biciklire pattanok, és győzelemittasan elrobogok.
– Még hogy csiklandozás? Ugyan már! Mi nem vagyunk csiklandohohohohósahahahak – kuncogta el magát a jobbszélső fej, amikor hozzáért a mogyoróbokor a füléhez.
– No, akkor kezdem. Sáfrányos Szeklice vagyok, álca nélküli királylány. Örvendek a szerencsének.
– Hogy micsoda? Sárkányos Szekerceeeee? Ezt most komolyan mondod? Egy sárkányos szekerce? Le akarsz minket kaszabolni? Valld be, valld be, mielőtt felcincálunk! – csapott a homlokára a jobbszélső fej.
– Sáf-rá-nyos, nem Sárkányos. És nem Szekerce, hanem Szeklice. Túl halkan mondtam, vagy ma reggel nem mostatok fület? – mosolyogta el magát a királylány.
– Ja, úgy! Igenis mostunk fület, vagyis én biztosan. Máskor mutatkozz be hangosabban. Hófény – biccentett a jobbszélső fej.
– Hunyor – nyújtotta nyakát a középső fej.
– Hérics, tisztelettel – zárta a sort a balszélső fej.
– Örvendek a szerencsének – biccentett Szeklice.
– Hm, azt mondod, királylány vagy? – akadékoskodott Hófény. Ide a listánkkal!
– Melyik listánkkal? – kérdezett vissza Hunyor.
– Melyik, melyik? Hát a királylányossal.
– Honnan tudjam, melyik listát kéred, amikor legalább tizenkét lista lapul a zsebünkben.
Hérics nem szólt semmit, előhúzott egy hátizsákot, beletúrt, elő-előkapott egy-egy papirost:
– Kedvenc könyveink listája, ez nem az, kedvenc mesefilmjeink listája, hm, ez sem az, kedvenc süteményeink listája, felfalandó lovagok listája, ez sem az. Hol vagy, királylányos lista? Ó, ez az! Lássuk csak. Ellenőriznünk kell, rajta vagy-e a listán, és a fizimiskád megfelel-e a név melletti rajznak – folytatta Hófény.

13230197_1043456355739191_8467769540145277623_n

Egri Mónika illusztrációja

– El sem hiszem, hogy van egy ilyen listátok. Most be fogtok azonosítani? Ez olyan fontos? Ahelyett inkább beszélgessünk – ült le a mogyoróbokor tövébe Szeklice.
– Míg nem tudjuk, kivel állunk szóba, nem beszélgetünk.

read more »

31/05/2015

Simon Réka Zsuzsanna: A király, aki nagyon szeretett játszani, AHÁNY KIRÁLY, ANNYI MESE, illusztrálta Gyöngyösi Adrienn, Manó Könyvek

 Hol volt, hol nem volt, az eget gereblyélő kopasz hegyeken innen, a zsibongó tengereken is túl, volt egyszer egy hepehupás birodalom. Tágas terein ódon kőházak álltak, s ha beköszöntött a nyár, a piciny ablakokban gumós begóniák, sétányrózsák, cseppecskevirágok sorakoztak egymás mellett.
Élt ebben a birodalomban egy ifjú király. Nem volt nagy mestere a szavaknak, megszólalni kevésbé szeretett. Sokszor megesett, hogy belevörösödött a füle hegye is, ha birodalmi beszédet kellett tartania. Nemigen járt társaságba, ha tehette, vendégeket sem fogadott. Talán ez volt az oka annak, hogy nem voltak barátai. Azt beszélik, minden akkor kezdődött, amikor egy szépséges királylány összetörte a szívét. Nem volt fölényes, sem gőgös, tisztelettudóan bánt az őt körülvevőkkel, de egyedül járt-kelt, a világ szeme elől elbújva élte mindennapjait. Sosem volt ideje senkire és semmire. Sosem dugta ki az orrát még a királyi nagykertbe sem. Nem ült fel egyik pejlova hátára sem, hogy körbelovagoljakirályi birtokát. Nem olvasott a kerti futószőlő-lugas alatt, és soha nem mártózott meg a palota melletti, áttetsző vizű folyóban. Hogy mégis mit csinált? Bezárkózott a palota legeldugottabb szobájába és egész nap csak játszott. Neki volt a világon a legnagyobb játékgyűjteménye. Gyűjtötte a fajátékokat, logikai játékokat, kirakósokat, kisvonatokat, fabábokat, marionetteket, a felhúzható zeneszerkezeteket, a bohócokat, a műanyag katonákat, társasjátékokat, a kis repülőket, búgócsigákat. Ott ücsörgött a bezárt szobában, és játszott reggeltől estig. Néha még ebédelni is elfelejtett. A játékok meg csak gyűltek. Messzi vidékekről rendelte a legújabb játékcsodákat. Míg új volt egy játék, repesett a szíve az örömtől, de ahogy letépte a csomagolópapírt, kibontotta a dobozokat, megcsodálta a kapott szerzeményt, máris megkopott az öröme. Játszott, hogy teljen az idő, hogy lefoglalja magát, hogy ne gondoljon a magányára, de azt érezte, valami egyre
erősebben szöszmötöl ott belül. Szuszákol a lelkében a búbánat. Egyik kora reggelen rémálomból ébredt. Minden porcikája remegett. Izzadt homlokát törölgette, és próbálta felidézni magában a rémképeket. Csak arra emlékezett, hogy sötétség borul mindenre, és ő egy nagy, kihalt, hatalmas kőházakkal körülvett szűk téren áll, és senki nincs körülötte. Kipattant az ágyból, gyorsan megmosakodott, felöltötte legelnyűttebb gúnyáját.
Lerobogott a lépcsőn, intett a főajtónállónak, nyissa rögvest a nagykaput. Mély levegőt szívott, aztán kilépett. A királyi város piacterére indult. Amikor odaért, egy pillanatra megtorpant , becsukta a szemét, és hallgatta az utcai zsivajgást, szívta magába a piactéri reggeli kalács bódító illatát. Kedve lett volna mindenkit a keblére ölelni, de tudta, aligha tehetne ilyet. Mosolyogva folytatta útját, ide-oda kanyargott a kis utcákban. Pásztázta a házakat, az ismeretlen tekinteteket. Raktározta a sok látványt. Ahogy így bandukolt, egy zsákutcába fordult. Az utca végén ódon kőház. A kőház előtt öt szakadt ruhájú, mezítlábas kisfiú. Mindegyik kezében apró kődarab.
− Most én jövök – nyafogott a legkisebb –, ez így nem tisztességes.
− Azért, mert nem tudsz számolni, nem mi vagyunk a hibásak – röhörészett egy kopaszra nyírt nagylegény.
− De igenis tudok számolni – törölgette piszkos kezével bal szemét a legkisebb.
− Ne sírj már, senki nem bántott! – fordult a legkisebbhez egy mosolygó vöröshajú.
− Fújd ki az orrod! – szólt egy lyukas sapkás, és zsebkendőt nyújtott a legkisebbnek.
− Mit játszotok? – lépett elő a király egy korhadozó fakapu alól.
− Kődobálóst – mondta egy szeplős kisfiú és kételkedően végigmérte azidegent.
− Nézhetem?
A gyerekek összenéztek, megvonták a vállukat.
– Nincs kedved velünk játszani? – kérdezte a legkisebb.

ja¦üte¦ük_kira¦üly

Gyöngyösi Adrienn illusztrációja

− Hát elment az eszed? – horkant fel a legnagyobb –, tán nem gondoltad, hogy felnőtt létére beáll?

read more »

28/12/2014

Simon Réka Zsuzsanna: A TÉL egy fagyos reggelen (mese)

A napokban a meséim közül olyanokat közlök a Gyerekkönyvölelőn, amelyek a kolozsvári Napsugár és Szivárvány gyereklapokban láttak napvilágot. Ez a mese 2009-ben jelent meg a kolozsvári Szivárványban.

A tél egy fagyos reggelen azt gondolta magában, ejnye hát, irgumburumm haddelhadd, elég volt az egyszínű fehérségből. Nagyon megunta ám, hogy fehér gúnyát öltve járta a világot. Így hát, nagy, igen nagy elhatározásra jutott. Ő bizony ezután már színes lesz. Színes jégcsapok lógnak majd az ereszek aljáról, színes hópelyhektől lesz tarka az égbolt, színes hóemberek álldogálnak majd az udvarokon, és még a hideg, fagyos fuvallat is színes lesz. Papírra véste kedvenc színeit, nehogy kifelejtse valamelyiket. Kiválasztotta a sárgát, a kéket, a zöldet, a narancssárgát, a lilát, a rózsaszínt, a barnát, a mályvavöröset, a pirosat. Hozzá is látott a világbetakaró köpönyeg megvarrásához, de halk, erőtlen kopogás ütötte meg a fülét, a tél ajtót nyitott, és beengedte a jövevényt.
– Szervusz, tél – köszönt illedelmesen a kis idegen -, engem nem szeretnél kiválasztani a többiek közé?

read more »

15/12/2014

Simon Réka Zsuzsanna: A HAJÓLÁDA (mese)

A hajóláda mesémmel, Kovács Katalin illusztrációival, a 2011-es Aranyvackor egyik különdíját kaptuk.

Nyújtózkodott a sötétség. Hosszú zömök karjaival ölelni készült. Felvette csendből szőtt gúnyáját, és komótosan útnak indult. Behömpölygött a szűk utcák közé, elfeküdt szelíden, aztán magához ölelt minden házat.
Csukódtak az apró ablakok, kattantak az ajtózárak, pislákolni kezdtek a lámpafények. Csak a városszéli eldugott műhelyben volt nagy a sürgés-forgás. Ugrált a kalapács, táncolt a véső, pattogtak a kunkori forgácsok. Izzott a vas a duzzogó tűzben, az öreg asztalos fáradt homlokát törölgette.
– Mindjárt itt lesznek, kész kell lennünk, kész kell lennünk! – ismételgette izgatottan az öreg mester, és közben az ablakrést fürkészte.
Nyakigláb inasa unottan kalapált, tömzsi kezeivel egy nagy vaspántot egyengetett.
– Kész vannak már a sarokvasak? – fordult Mezítláb inasához az ősz asztalos.
– Igen, megvannak. Csak az utolsó vaspánthoz kell még egy kis idő.
– És a fogantyúk – vonta fel szemöldökét az asztalos -, hol vannak?
– Itt ni, a sarokban. Azok is készek, akár pihenhetnénk is egy kicsit – rötyögte félhangosan Nyakigláb, de akkora nyaklevest kapott az öreg mestertől, hogy azonnal elment a kedve a pihenéstől.
– Pihenni? Még hogy pihenni? – fújtatott az őszhajú asztalos. – Hát nem megmondtam, mindjárt itt lesznek! Jajj lesz szegény fejünknek, ha addig nem leszünk készek!

read more »

23/08/2014

Első katalánul íródott mesém

Hónapokkal ezelőtt beszámoltam arról, hogy megírtam életem első katalán meséjét. Nem fordítás, valóban katalánul született. A mesének nincs bonyolult cselekményszála, nehezen kibogozható szerkezete, majdnem minden sor két seprűért perlekedő boszorka nyelvi játékára épül.
A boszorkás mese ötlete akkor született, amikor Alcolea de Cinca közelében bandukolva, egy táblán azt olvastam, hogy a népi hiedelem azt tartja, boszorkák uralták egykor a vidéket.

A katalán nyelv gyönyörű, gazdag nyelv, tele van szójátékokkal, közmondásokkal, szólásokkal. Nagy öröm és némiképp beteljesedés is, hogy ez a mese megszületett: három év nyelvvel való barátkozás gyümölcse ez a kis rövid történet :-).

Íme a mese, ha esetleg valaki elolvasná katalánul.

Les bruixes d’Alcolea de Cinca

Es va estirar la foscor. Es va posar la seva casaca llaurada de silenci i va marxar al seu aire. Va fluir pels carrers, es va recolzar delicadament i va acariciar totes les cases. Es van sentir els espetecs dels panys, van començar a espurnejar els llums d’oli. En el sostre d’un taller ocult d’Alcolea de Cinca, dos bruixes esperaven que creixés la llum de la lluna per llançar-se cap al poble.
– A on està la meva escombra? A on? – preguntava iradament la bruixa més lletja.

read more »

04/05/2013

Davide Cali, Anna Laura Cantone: Un papá a la medida (Apukát méretre)

DSCN8847Davide Cali és Anna Laura Cantone könyve 2004-ben látott napvilágot a francia Éditions Sabarcane kiadónál. Spanyolországban 2005-ben jelent meg először az Edelvives Kiadó gondozásában, a legújabb kiadás legutóbb 2011-ben.

Aki valaha kezében tartott legalább egy Anna Laura Cantone illusztrálta gyerekkönyvet, és esetleg szerencséje is volt, hogy Anna Laura Cantonét élőben hallhatta előadni, az tudja, hogy a képi világa pont olyan különleges, kreatív, egyedi humorú, szeretetteljes, mint amilyen ő. Ugyanolyan felejthetetlen élmény hallgatni őt, mint amilyen élmény nézegetni az általa illusztrált képeskönyveket. Ami a leginkább szerethetővé teszi a művészetét, az, ahogyan látja, értelmezi a világot.

read more »

12/04/2013

Marta Gómez Mata- Carla Nazareth: Fantansztikus anyukák világa (Un Mundo de Mamás Fantásticas)

DSCN8594Marta Gómez Mata és Carla Nazareth két nagysikerű könyve után Anyukák világa (Un mundo de mamás), Nagymamák és nagypapák világa (Un mundo de abuelos) itt a harmadik, amit ugyancsak a spanyolországi Comanegra Kiadó adott ki. Ezúttal ez a példány Mártától indult útjára, meglepetésként érkezett a tegnap.
A Marta Gómez Martával készített interjúm magyar változata ITT olvasható.

A Fantansztikus anyukák világa (Un Mundo de Mamás Fantásticas) már két nyelven is kapható: katalánul és spanyolul is. Aki ismeri az előző két könyvet, jogosan kérdezhetné, egy újabb ugyancsak anyukákról szóló könyv? Miben különbözik ez a könyv a korábbi Anyukavilágtól?

read more »

18/01/2013

Orianne Lallemand, Carole Hénaff: El palacio del Pájaro Azul (A Kék Madár palotája)

DSCN5751
Sokszor szóltam már arról, hogy a spanyolországi gyermekkönyvkiadók milyen magas fokú művészi igényességgel hozzák létre gyerekeknek szóló remekműveiket. Nagyon nehéz választani, és főként akkor, amikor képeskönyveikről van szó.
Az Edelvives, spanyol gyerekkönyvkiadó, több mint 120 éves múltjának, szakértelmének, szervezettségének, pontosan megfogalmazott és hűen követett céljainak köszönhetően nemcsak egyedi világú csodákat teremt, hanem egyike azoknak a kiadóknak, akik felfedezték a képeskönyvekben rejlő lehetőségeket. Szinte minden képeskönyvük két méretben kapható, gondolva azokra is, akik esetleg a nagyobb méretű könyvcsodákat nem tudnák megvásárolni. A legtöbb mini képeskönyvük 6, 50 euróba kerül, és szerintem, semmit nem veszít az olvasó azzal, ha mondjuk kisebb formátumban olvassa ezeket. Ha már képeskönyvekről beszélek, megemlítenék néhány művészt, akik már egy vagy több Edelvivesnél kiadott képeskönyvvel büszkélkedhetnek. Rébecca Dautremer, Benjamin Lacombe, Éric Puybaret, Xavier Besse, Olivier Tallec, Elena Hormiga, Nathalie Minne, Sacha Poliakova, Oliver Latyk, Elena Queralt, Claudia Ranucci, Helga Bansch etc.

read more »

%d bloggers like this: