Simon Réka Zsuzsanna: Bojta színre lép

Bojta a szobájában kuksolt. Reggel óta ott lapított, vagy inkább mondhatnánk azt is, puffogott, megadva a módját a tartalmas duzzogásnak. Lógó fülekkel, összeráncolt homlokkal gubbasztott. Képregényeket lapozott.
– Legkisebbik, azonnal bújj elő! Irány kezet mosni!

Bogdán Viki illusztrációja

Hányszor kell még szólnom? – kiáltotta a konyhából az anyukája.
Bojta úgy tett, mintha nem is hallaná. Az ablakhoz lépett.
– Megérkeztek a vendégek! Tessék lejönni, egy-kettő! A testvéreid már rég az asztalnál ülnek! ‒ nyitott be fia szobájába Bojta apukája.
– Vendégek, az hát! Vendégek! ‒ motyogta az orra alatt a kisnyúl, és kicsoszogott az apja után. Az járt a fejében, hogy a puszilkodó Margit nagynéni, a barackot nyomó Kázmér nagybácsi, na meg Titi és Vili, a fület tépkedő unokatestvérei mindjárt uralmuk alá veszik a házat. Közös ünneplés… Nesze neked, vasárnapi édes semmittevés!
Alig ért az előszobába, máris betódultak a puszilkodó, kebelre ölelő, barackot nyomó, fület húzogató rokonok. Nagy volt ahangzavar, mindenki beszélt, mesélt, izgatottan magyarázott. Csak Bojta hallgatott.

Simon Réka Zsuzsanna: Paprikajancsi Paprikamag, az ideiglenes kalóz

Kricckracc kapitány kedvenc karosszékében a tegnapelőtti újságot olvasgatta, éppen kétszer felmelegített kakaóját szürcsölgette, amikor a kikötőbe besiklott egy rozzant, szürke kishajó. Borsika néni kíváncsian ugrott az ablakhoz, mert a lakóhajója úgy himbálódzott ide-oda, mint egy Kávé-pofozta karácsonyfadísz.
– Fa-ház Fém-csúsz-da – betűzte hangosan a hajóra pingált fekete betűket.
– Ez valami reggeli rejtvény? – nyújtózkodott a fotel alatt Kávé, a macska.
– Nem. Ez olvasható a mellettünk álló hajón – mutatott ki az ablakon Borsika néni.
– Kricckracc ma éjjel nagyon rosszat álmodhatott, ha ilyen nevet talált ki mára a hajójának – ugrott Borsika néni elé Kávé.
– Ez egy idegen hajó – mondta Borsika néni, és lisztet vett elő a kenyérdagasztáshoz.
– Megyek, átugrom Kricckracchoz. Biztos az ő vendégei – hunyorgott Kávé, és kiugrott a fedélzetre.

Orosz Annabella illusztrációja

Kricckracc kapitányt annyira elbűvölték a tegnapelőtti hírek, hogy észre sem vette, amint egy szakállas, bozontos fejű, csokornyakkendős figura állt meg a karosszéke előtt.
– Ez egy kalóztámadás! Semmi izgés–mozgás! Veszély van! – hunyorgott az idegen.
– Kolléga – ugrott talpra Kricckracc, és magához ölelte a csokornyakkendőst.
– Mi az, hogy kolléga? – értetlenkedett a szakállas.
– A kolléga az munkatárs, szakmabeli – bólogatott mosolyogva Kricckracc kapitány.
– És miben vagyok én a te szakmamunkabelid? – borzolta össze haját az idegen.
– Bár én már visszavonultam, de a tengerészet még ma is a mindenem, akárcsak neked. Na, ki vele, mit szeretnél, te hogyishívnak! – hadarta Kricckracc kapitány.
– Például mindent, amit a hátamon el tudok cipelni. És nem vagyok teféle tengerész, én énféle kalóz vagyok. Pontosabban Paprikajancsi Paprikamag, a rettegett kalóz. Nem látszik? – fitogtatta tetovált muszkliját a bozontos fejű.

Kávé épp akkor ért a fedélzetre, és úgy rázta a kacaghatnék, hogy belebotlott az idegen lábába.
– Kalóz? Még hogy rettegett! – ismételgette a hasát fogva.
– Egy kis tiszteletet, macska, mert felgöngyölítelek, mint egy ív papirost! ‒ ráncolta a homlokát Paprikamag.
– Paprikajancsi, te aztán sokat gyakorolhattad tükör előtt a szereped, a neved is igazi vérfagyasztó kalóznév! – kiabálta hahotázva Kávé.
– Ez most kinevet engem? – mutatott a macskára a kalóz.
– Hát, úgy tűnik! – bólogatott Kricckracc kapitány.
– Azonnal hagyd abba, mert bundasapkát csinálok belőled! – fordult a macskához Paprikajancsi Paprikamag.
– Jól van, na! – csóválta a fejét Kávé. – Úgy látom, ma nagyon bal lábbal keltél.
– Tessék, most kiverted a fejemből, hogy miért is vagyok itt! – ráncolta szemöldökét a kalóz.
– Hát, hogy elvigyél mindent, amit a hátadon el tudsz cipelni! Például engem! – mosolygott Kricckracc.
– Hm, hm – vakargatta az állát Paprikajancsi, miközben akkorát korgott a gyomra, hogy még Kávé is beleremegett.
– Ez meg mi volt? – kérdezte rémülten.
– A gyomrom – válaszolta elkeseredetten Paprikajancsi Paprikamag. – Tegnap dél óta két falatot ettem. Ide-oda hánykódtam a tengeren. Nem csoda, hogy képtelen vagyok a napirendemre koncentrálni.
– Na, gyerekek, ha befejeztétek a nemtudommit, gyertek át ebédelni! – kiáltott át a hajója ablakából Borsika néni.
– A csokornyakkendős is? – kiáltotta vissza Kávé.
– Ő is – hallatszott a másik hajóról.
– Na, mi legyen? Elnapolod a kalóztámadást? – kérdezte Kricckracc Paprikajancsi Paprikamagot.
– Inkább örökre berekesztem. Valami lélekemelőbb elfoglaltságot kell keresnem – húzogatta kósza fürtjeit a kalóz.
‒ Ebben teljesen egyetértünk. Ő itt Kávé, én meg Kricckracc kapitány vagyok – ejtett meg egy gyors bemutatkozást a kapitány. – Most pedig induljunk Borsika nénihez, nem szereti, ha megváratjuk.
– Ajjaj, azt nagyon nem szereti! – baktatott a falépcsőkön lefelé Kávé.
Paprikajancsi Paprikamag azóta vasárnaponként velük ebédel, és úgy tűnik, azóta sem jut eszébe, honnan hova tartott, és miért ugrott fel egy nyári délelőttön Kricckracc kapitány hajójára.

(Kricckracc kapitány és a gránátalmiak, illusztrálta Orosz Annabella, Gutenberg Kiadó, 2021.)