Posts tagged ‘Anyukavilág’

21/09/2011

Marta Gómez Mata- Carla Nazareth, Un mundo de mamás (Anyukák világa)


Amikor ezt az ajánlót megírtam, még nem tudtam, hogy eljön majd az a nap is, amikor lefordíthatom ezt a kedves könyvet. És eljött :-). A Naphegy kiadó gondozásában jelent meg magyarul, április végén.
És íme az ajánló, amit pár éve írtam a könyvről:

Lakhelyváltoztatás után számomra az egyik legkedvesebb elfoglaltság a gyerekkönyvadászati célzatú könyvesboltfelkutatás. Hát, felkerekedtem. Örömömre eddig csak szerethető könyvesboltokra bukkantam. Több kedves, figyelemre méltó alkotás került a kezembe. Ilyen ez a könyv is, amit bemutatok.

Marta Gómez Mata, a könyv szövegének megalkotója, 1967-ben született Valladolidban. Itt végezte egyetemi tanulmányait is a bölcsészkaron, majd éveken át spanyol nyelvet és irodalmat tanított. 1999-től szerkesztőként dolgozott New York-i, madridi, barcelonai könyvkiadóknál, és több tanulmányt publikált a spanyol kortárs irodalomról. 2009-ben elnyerte a XI. “Rafael González Castell” Irodalmi Pályázat díját a Papíréjszakák (Las noches de papel) című művével. A könyv illusztrátora, Carla Nazareth, aki Mozambikban született 1975-ben. Portugáliában nevelkedett és a liszaboni Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait.

read more »

Advertisements