Elkészült és készülő

 

MAJDNEM EGY TUCAT KIRÁLYLÁNY

1210657
A harmadik mesekönyvem 2016. június hetedikén érkezett a nyomdából, a Manó Kiadó gondozásában jelent meg a júniusi könyvhétre. Tíz vicces, cserfes, belevaló, eszes királylányról szólnak a történetek. És hogy kik ők? Például Hegyi Árnika, aki lovagrendet alapított, Fehér Zászpa, aki sárkányt rabolt, vagy Bakonyi Berkenye, akinek megesett a szíve egy nem is akármilyen könyvtolvajon. Lesznek itt csetlő-botló, mesemondásban jártas, sakkozni tudó, címertervező sárkányok, sárkányokkal cimboráló udvari bolondok, folyton gondolkodó, elmélázó, érzékeny lelkű különc lovagok, könyvrágó barlangászok, mindenbe orrot beleütő vendéglények, hőlégballon-bajnok táskaszörnyek, és a lapokon ólálkodik többek között még egy garázdálkodó Hypsilophodon, valamint egy sárkányt bújtató király  is stb.

A mesékhez Egri Mónika  álmodta meg a rá jellemzően nagyon vicces, részleteiben gazdag, gyönyörű, egyedi képi világot.

Ha szeretnél találkozni velünk, június 11-én, a Vörösmarty téren, a Manó Kiadó standjánál dedikálunk Mónival 10:30-tól.

RÉSZLET az egyik meséből.
BAKONYI BERKENYE, A KIRÁLYLÁNY, AKI SEGÍTETT EGY KÖNYVTOLVAJNAK

Bakonyi Berkenye nem született palotában, udvaroncok sem loholtak soha a nyomában. Szüleivel, a királlyal és a királynéval, egy erdőölelte kisvárosban éldegélt.
Ha az ablakaikon kinéztek, a Másszmeghatudszlálálálálá -hegy ormaiba ütközött a tekintetük. Házukkal szemben a kincstárnok háza állt, jobboldali szomszédjuk Kakukktorma, az udvari bolond, baloldali szomszédjuk Ragadós Galaj, egy egyfejű sárkány volt.
A királylány reggelenként kiült az ablakba és átkiáltott az udvari bolondnak:

Jó reggelt, Kakukktorma!

Ragadós Galaj, az egyfejű is az ablakhoz rohant:

‒ Kakukktormaaaa, ébresztőőő! Hasadon zongorázik a nap!

‒ Hogy ti minden reggel milyen kibírhatatlanok vagytok! ásított az udvari bolond. Valami eredetibbel nem tudnátok költeni? Például egy megzenísített hőskölteménnyel, vagy egy nekem írt ódával? Hamarabb kiugranék az ágyból.

Ha én éneklem neked azt a hőskölteményt, akkor biztosan! nevetett hangosan Ragadós Galaj. Fiatalabb koromban egyszer adtam a fejem szerenádéneklésre egy bájos sárkánylány ablaka alatt, pontosan hét cserép muskátli landolt a fejemen, míg abba nem hagytam.

berkenye

Bakonyi Berkenye, Egri Mónika illusztrációja

Akkor inkább meg se mukkanj! helyesbített Kakukktorma.

Majd én éneklek neked, a születésnapodon. Ha nem felejtem el – kiáltotta Berkenye.
Ma kinél reggelizünk? terelte el a szót Ragadós Galaj.
Természetesen nálad kiáltotta egyszerre Berkenye és Kakukktorma.

Hát persze, hogy nálam! heherészett a sárkány. Kész a szedresmálnásáfonyásmegnyaljátokmindatízujjatokatkilencszerszerkértekrepetát kuglófom…”

AHÁNY KIRÁLY, ANNYI MESE

borítóA második gyerekkönyvem 2013-ban, a júniusi könyvhétre jelent meg Budapesten, a MANÓ KÖNYVEK KIADÓ gondozásában. A mesekönyv tíz mesét tartalmaz. Tíz hóbortos, vicces, nem mindennapi, néha hasra vágódó, hibázó, de hibáiból tanuló királyról mesélek, akik talán épp esendőségük miatt válnak nagyon is szerethetővé. A legfontosabb, hogy jókat lehet velük, rajtuk nevetgélni, és nem csak velük, de az egész udvari seregletükkel is.

A mesekönyv címe: AHÁNY KIRÁLY, ANNYI MESE. Illusztrátora: GYÖNGYÖSI ADRIENN. A rajzok gyönyörűek lettek, köszönet érte Adriennek.

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, a sok-sok kedvességet, remélem, aki eztán olvassa, örömét leli majd a mesekönyvben.

Hogy kiről lehet olvasni a mesekönyvben?
Például a hólakók királyáról, a rötyögő királyról, az ellenség nélküli királyról, a könyvgyűjtő királyról, a hiphiphurrá királyról, az országalmás királyról, a bújócskakirályról, a királyról, aki nagyon szeretett játszani, a mindent kékre festető királyról, és végül, de nem utolsósorban a királyról, aki szerette is meg nem is a spenótot.

A könyv már könyvesboltokban és internetes oldalakon is megvásárolható.
Pl. Magyarországon
ITT
ITT
ITT
Romániában pedig ITT

A hólakók királya

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy körömfújtató, toporogtató birodalom. Olyan volt, akár egy porcukorral jól meghintett fehér krémes. Ha az emberek kimentek az utcára, minden alkalommal két bundasapkát húztak a fejükre. E mellé járt egy nagymama kötötte vastag pulóver, egy pufók sál, egy pár bundakesztyű, bundakabát, bundanadrág, vízhatlan bundacsizma. No, gondolhatjátok, mennyi ideig tartott ott a felöltözködés! Volt ennek a birodalomnak egy királya. Hófehér birodalomhoz őszes halántékú, tejfehér szakállas, bölcs király dukál. És mivel a bölcsességhez jó szív passzol, hát királyunknál abból sem volt hiány. Minden reggel pontban nyolckor kiállt a birodalmi hópalota erkélyére és belekiáltotta a hóvilágba:
– Jó reggelt, hólakók, köszönöm, hogy a királyotok lehetek!
És pontban nyolc óra öt perckor az alattvalók kidugták a fejüket kis házaikból, műhelyeikből, és hangosan visszakiabálták:
– Jó reggelt neked is, felséges Úr, de jó, hogy te vagy a királyunk!

A hólakók királya, Ahány király, annyi mese, Manó Könyvek, 2013, Gyöngyösi Adrienn illusztrációja

A hólakók királya, Ahány király, annyi mese, Manó Könyvek, 2013, Gyöngyösi Adrienn illusztrációja

A hóbirodalomban nem volt titkoknak helye. Az országlakók pontosan tudták, mikor nevet a felséges úr, mert jóízű nevetésétől minden alkalommal apró jégvirágok rajzolódtak ki az ablakokban. Azt is tudták, mikor sír, mert olyankor a gigászi jégcsapok is apró szilánkokra törtek. Meg kell hagyni, olyan ritkán sírt, hogy az emberek már nem is emlékeztek arra, mikor láttak utoljára szilánkokra tört jégcsapokat.
Egy fogcsikorgató januári reggelen hiába hegyezték fülüket a hólakók, a király hangját nem hallották. Nem kiabálta bele a világba szokásos reggeli mondatát. Törték is a fejüket, tördelték is a kezüket az alattvalók. Itt valami nem kerek, itt valami nincs rendben. Fel is húzták a szokásos két bundasapkát, magukra öltötték a bundakabátot. Bele is ugrottak a vízhatlan bundacsizmába, nyakukra tekerték a sálat, hónuk alá csapták a bundakesztyűt, és a város főteréig loholva kotorták a ropogó havat. A hó ráérősen pilinkélt. Az alattvalók pedig egyik lábukról a másikra szökdécseltek, körmöt fújtattak, tiperegtek- toporogtak. Vártak.
– Lehet, hogy elment halászni! – találgatott a pákász.
– Lehet, hogy elásta magát a királyi teendőkbe! – pusmogta a kádár.
– Lehet, hogy belefáradt a reggeli köszöntésekbe! – aggodalmaskodott a szűcs.
– Lehet, hogy már látni sem akar minket! – mondta szontyolán a kályhás.
A hólakók elnémultak. Se susmutolás, se motyorgás, se halk körömfújás, egy lábon toporgás. Mi van, ha tényleg látni sem akarja őket a király? Mi van, ha országot, alattvalókat vált? Jaj, bele sem mertek gondolni.
– Menjünk, derítsük ki, mi történt! – intett a pék. – A királyi palota kapuja sosincs bezárva, indulás!
Hömpölygött is a fázó tömeg a királyi palota felé. Mikor odaértek, alig akartak hinni a szemüknek: a palota kapuja zárva! Ilyen még sosem fordult elő, mióta világ a világ. A gyertyamártó átvergődte magát az előtte álló hólakókon, a kapuhoz lépett. Lehúzta a bundakesztyűjét, és az ajtókopogtatót meglóbálva pontosan hármat koppantott a kapun, ami nyikorogva, akadozva feltárult. Meglátszott a mozgásán, hogy régóta nem volt becsukva. Két szomorú ábrázatú, kopasz nyakigláb állt a hólakók előtt. Lábukon elnyűtt bundacsizma, vállukon harang alakú szőrmekabát, kezükben méretes alabárd.
– Mit akartok itt? – kérdezte mogorván a jobb oldali.
– Hogyhogy mit akarunk? Hát bemenni! – szólt a kovács, és a sor elejére állt.
– Azt nem lehet! – húzta ki magát az alabárdos.
– Mi az, hogy nem lehet? A királyhoz jöttünk! – toppantott apró lábával a varga.
– A király senkit nem fogad! Sem ma, sem holnap, sem holnapután! Hess innen, tessék azonnal szétszéledni, egy-kettő! – hadonászott az alabárddal a bal oldali nyakigláb, majd belépett és behúzta maga után a nagykaput.
– Még ilyet! – tátotta el a száját a mészáros.
– Mit keresnek itt ezek a savanyú képű nyakiglábak? – kérdezte hangosan a lócsiszár.
– Bevágta előttünk a kaput! – hüledezett a mézeskalácsos.
– És egy veszélyes fegyverrel hadonászott! – dünnyögte a varga.
– Na, de velünk nem fognak ki, de nem ám! – tette csípőre a kezét a kötélverő.
– Mire várunk még? Irány a déli kőfal! Átmászunk és uzsgyiri a király ablaka alá! – fordult a hólakók felé a pákász.
– Hú, de izgalmas! – csapta össze a tenyerét a kovács.
– Tyű, de agyafúrt! – vigyorogta el magát az ács.
– Ez ám a lángelme! – hümmögte elismerően a borbély.
Elindultak egymás után, szó nélkül lépkedtek a déli kőfal felé. A pákász vezette a sort, mutatta az utat. Elhaladtak az ácsműhely mellett, átlépkedtek a jeges, szűk kőhídon, felbaktattak a kis templom melletti sikamlós dombon. Elcsoszogtak a tágas kádárműhely előtt, aztán egy pillanatra megtorpantak a pékség ajtajánál. Megbódította őket a kiáradó friss cipóillat, de elszántan folytatták útjukat. A déli kőfal végét nem lehetett látni, csak a palota hógömbcsúcsa jelezte,
hogy jó helyen járnak.
– Itt kell átmásznunk! – mutatott a kőfalra a pákász.
– És hogy mászunk át? – kérdezte félénken a szűcs.
– Egyszerű. Egymás hátára állunk, és egyenként átugrunk.
– És mi lesz azokkal, akik utoljára maradnak?
– Azoknak átdobjuk ezt a kötelet, és áthúzzuk őket – mutatott a vállára a
kötélverő.
– No, ki áll legalul? – húzta fel a szemöldökét a kovács.
– Természetesen a legerősebb! – okoskodott a pici varga.
– És ki lenne az? – nézett kétkedőn a kovács.
– Azt hiszem, én – fintorgott a mészáros, és két kezét összekulcsolva a kőfalhoz
lépett.
Örültek a hólakók, izgett-mozgott bennük a gyerünkmár.
A kovács nekiveselkedett, jobb lábával dobbantott egyet, és már fent is
állt a mészáros vállán.
– Siessetek – szólt hangosan a mészáros -, egy-kettő, másszatok fel mind!
A lócsiszár következett. Felmászott a mészáros vállára, majd a kovácséra, és leereszkedett a palota udvarára. Utána a pákász, a gyertyamártó, a szűcs, a kádár, a kályhás, a pék, az ács, a borbély. A mészáros, a mézeskalácsos és a pici varga nem másztak át. Ők inkább felvigyáztak. De az is lehet, nem szerettek falra mászni.
– És most mit csinálunk? – kérdezte suttogva az ács.
– Erre – intett a kályhás. – Ott a király ablaka – mutatott egy felső sarkain legömbölyített, téglalap alakú nagy ablakra.
A hólakók egymás mellé álltak. Ámuldozva nézték a cifra ablakot. A pákász lehajolt, felmarkolt egy marék követ, és jobb kezét hátralendítve, se szó se beszéd, célzott. Kopp, aztán még egy kopp, aztán kopp, kopp. A negyedik koppra az ablak kicsapódott. Az udvari bolond sipkája jelent
meg az ablakban.
– Azt a hóbuckás hajnalát! Ti meg mit kerestek itt? – recsegte.
– A királyhoz jöttünk, de azok a savanyú képű kopasz nyurgák a kapu előtt nem akartak beengedni, így hát átmásztunk a kőfalon! – magyarázta szelíden a pék.
− Szerencsétek van, hogy a királyné most utazott el, másképp fejeteket vetetné!
− A király ma reggel nem állt ki az erkélyre, nem kiáltotta „Jó reggelt, hólakók, köszönöm, hogy a királyotok lehetek”! – dünnyögte orra alatt a borbély.
− Ilyen sosem fordult elő, mióta ő a királyunk! – magyarázta a pákász.
− Tán megharagudott? – aggodalmaskodott a kádár.
− Tán elhagyta az országot? – hüppögte a gyertyamártó.
− Dehogy haragudott, dehogy hagyta el az országot, dehogy teperte le az ellenség.
De valami mégis legyőzte! A nátha! – mondta savanyúan az udvari bolond.
− A náthaaaa? – csodálkoztak az alattvalók.
− Megvan, mit csinálunk! Mi majd meggyógyítjuk! – csapta össze kesztyűs kezét a borbély. – Bolond, elrohanunk, hozunk neki finom gőzölgő húslevest, mézet, citromot. Mi majd kikúráljuk szeretett királyunk!
A pék köszönés nélkül hátat fordított, meg sem állt a kőfalig. Megragadta a kötelet, felmászott sebtiben, és le is ereszkedett a túloldalon.
− Na, mondd már, mi történt! – türelmetlenkedett a pici varga.
− A király náthás, fekszik. Ezért nem tudott kiállni az erkélyre ma reggel – válaszolta lihegve a pék.
Egyenként érkeztek a hólakók. Utolsóként a lócsiszár ért földet.
− Jaj, végzetes! Jaj, borzasztó! – ájuldozott a pici varga.
− Dehogy végzetes, dehogy borzasztó! Meggyógyítjuk és kész – ütögette meg a pici varga vállát a pék.
− Akkor mire várunk? Indulás! – kiáltotta csípőre tett kézzel a kályhás. Útközben szépen megegyeztek, kiket küldenek újra át a kőfalon, ki mit visz a királynak. Amikor a templom órája elütötte a delet, a hólakók újra ott álltak
batyusan a déli kőfal mellett. Felpakolták a péket, a pákászt, és a borbélyt, akik újra megbirkóztak a vastag kőfallal. A pákász felkapott egy apró kődarabot, és célzott. Pattant is az ablakzár, az udvari bolond lenézett.
− Itt vagyunk – szólt halkan a pákász. – Engedj le valamit, hogy beletehessük,amit a királynak hoztunk.
Az udvari bolond három összecsomózott lepedőre egy nagy zöldséges kosarat erősített. Lassan, leengedte a parkban meghúzódó hólakók lába elé. A borbély óvatosan belehelyezte a batyuk tartalmát a kosárba. Volt ott kacsaleves, túrós bukta, sokéves borocska, véres hurka, frissen sült cipó, akácméz. A pék kigombolta télikabátját, és belső zsebéből egy könyvet vett elő.
− A felséges úrnak, hogy olvasgasson, míg az ágyat nyomja! – mondta, és azt is beletette a kosárba.
− Köszönöm nektek, hólakók, a király nevében is! – hálálkodott az udvari bolond. Felhúzta a kosarat, és gyorsan bepattintotta a palota ablakát.
Szállingózni kezdett a hó. A hólakók megkönnyebbülten tértek haza. Attól a naptól kezdve egy héten át mindennap megmászták a kőfalat. Vitték a megrakott batyukat beteg királyuknak. Már a hetedik kőfalmegmászáshoz készülődtek, amikor a reggeli csendet megtörte egy ismert, nagyon szeretett hang:
− Drága hólakók, jó reggelt! Minden köszönök! Hálás vagyok, hogy a királyotok
lehetek! Szeretlek titeket!
És a hólakók örömködve nyitották ki ablakaikat. Megkönnyebbülten kiabálták vissza:
− Felséges királyunk, neked is jó reggelt! Köszönjük, hogy a királyunk vagy! Mi is szeretünk!
A hólakók azóta is a szeretett királyuk uralkodásának örvendeznek. Ha arra jársz, öltözz fel melegen, és ne felejts visszakiáltani a királynak!

 

One Comment to “Elkészült és készülő”

  1. Ó, mennyei könyvmanna! Az ember csak kinyit egy könyvet és máris belépett a mesébe, a csodás könyvbéli birodalomba, ahol minden hihető és hihetetlen dolog megesik vele. Még az is, hogy egy sokat olvasott, művelt, a kultúrát támogató király könyvtárában találja magát. És ennek végtelenül örül, mert nagyon ritka manapság az ilyen király… htóT sengÁ

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: