Simon Réka Zsuzsanna: Karácsonyváró mese

A magoncok és a foszlós kalács

(Az Író cimborák oldalra írt mese)

Csöppke meg volt győződve arról, hogy az erdőszéli ház, ahol Nagymamával élt, épp a világ végén áll. A házuk mögött egy erőtlen patak folydogált, azon túl a Medvehagyma bükkerdő húzódott. Csöppke azt gondolta, aki az erdőn túlra merészkedik, azt a magoncok megfogják és bedobják a világvégi magoncgödörbe. Az őszintét megvallva, nem is a gödörbe pottyanástól tartott. Azt el tudta képzelni, milyen érzés lehet. Esett ő már le fáról is. Attól félt, ha a gödörbe dobják, a világ másik végén fog kiesni. Ott a magoncok gúzsba kötik, elhurcolják, és magonctanonc lesz belőle. Mióta Péter bácsi, a falu erdésze, tudatta Nagymamával, hogy az erdő végében erőre kaptak a magoncok, azóta folyton-folyvást a magoncokon járt az esze.
A karácsony már a kert végében ólálkodott. A kályhában ropogott a tűz, Nagymama népdalokat énekelt. Fát díszítettek, csuhéból angyalokat fontak. Csöppke nagyon szerette a karácsonyi készülődést. Leginkább azt várta, amikor Nagymamával együtt süthette a kalácsokat. Nagymama foszlós finomságának nem lehetett ellenállni, ezért minden karácsonykor több rudat is sütöttek.